Immár hagyománnyá vált, hogy a sanofi-aventis/Chinoin és a Magyar Tudományos Akadémia tagjaiból álló szakmai zsűri minden évben kitünteti azokat az egészségügyi szakembereket, neves kutatókat, akik munkája mérföldkőnek számít a hazai tudományos világban
A sanofi-aventis/Chinoin, hazánk egyik leginnovatívabb gyógyszeripari vállalata 2003-ban hozta létre a Magyar Kutatási Díjat a fiatal magyar kutatónemzedék kémia, molekuláris biológia, farmakológia és gyógyszerészeti területen elért jelentős tudományos eredményeinek elismerésére.
„A magyar kutatók jellemzően nehéz helyzetében minden olyan segítő szándék, elismerő szó rengeteg motivációt adhat, és hozzájárulhat ahhoz, hogy tevékenységükkel továbbra is a hazai tudományos világ hírnevét öregbítsék” – mondta Dudits Dénes, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke a díjkiosztó gálán.
A Magyar Kutatási Díjat Dr. Kellermayer Miklósnak, a Semmelweis Egyetem Biofizikai és Sugárbiológiai Intézet egyetemi docensének ítélte idén az MTA tagjaiból álló zsűri.
Dr. Kellermayer innovatív, nanobiotechnológiai módszerének köszönhetően lehetőség nyílik olyan betegségek, mint például az Alzheimer-kór kialakulási mechanizmusainak jobb megértéséhez illetve diagnosztikai és terápiás beavatkozások kifejlesztéséhez.
A kutatási eredmény jelentőségét jól mutatja, hogy becslések szerint jelenleg világszerte mintegy 24 millió áldozata van az Alzheimer-kórnak, Magyarországon a betegségben szenvedők száma elérheti a 160 ezret.
Idén a sanofi-aventis/Chinoin Szakmai Díját a tudományos munka területen Dr. Oláh László kapta, akinek díjazott pályaművével 2008-ban és 2009-ben már elismert angol folyóiratok is foglalkoztak. Az ő általa vezetett csapat tudományos kutatása egyértelműen bizonyítja, hogy fiatal szervezet esetében a dohányzás nemcsak az aktív időszakban, de a leszokás után is visszafordíthatatlan károkat, folyamatokat indít be.
A különböző szív- és érrendszeri betegségek, köztük a stroke (szélütés) kialakulásának a veszélye így nemcsak a dohányzás időszakában, hanem utána is fokozottan nő még akkor is, ha a fiatal dohányos minden egyéb rizikófaktortól mentes.
A Szakmai Díjat az egészségügyi aktivitás területén Bétéri Csabáné kapta. Pályamunkája bemutatja azt a szomorú egészségügyi helyzetet, ami jellemzi a mai fiatalok táplálkozási és fizikai aktivitás tekintetében gyakorolt szokásait. Az általa vizsgált fiatalok esetében a fiúk 18 %-a volt túlsúlyos, 7%-uk elhízott, ugyanez lányok esetében 20% ill. 6%.
Hasonlóan rosszak az eredmények a sóbevitel esetében: vizsgálata szerint már óvodás korban 6-10-szer több sót fogyasztanak a kelleténél a gyermekek, ami akár felnőttkorban kialakuló vérnyomás betegség egyik korai megalapozója is lehet.
A sanofi-aventis/Chinoin Életműdíjat Dr. Acsády György kapta, akinek a hazai és nemzetközi érbetegségek kezelésében és érsebészet területén kifejtett több évtizedes oktató és gyógyító munkásságát jutalmazták.
A Magyar Angiológiai Társaságnak kétszer is volt elnöke, jelenleg az Érsebészeti Szakmai Grémium elnöke. Széleskörű és igen aktív tevékenységét az állami vezetés 2005-ben Batthányi-Strattmenn díjjal. 2009-ben Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztjével jutalmazta.
|