Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


226 millió eurós operatív nyereséget ért el a Lufthansa konszern az év első kilenc hónapjában

2009.11.02
A kereslet már elmozdult a mélypontról, ám továbbra is gyenge a bevétel az utasszállítás területén / konzekvensen folytatódik az eredményességet biztosító intézkedések végrehajtása.

A Deutsche Lufthansa AG 226 millió eurós üzemi nyereséget ért el az év első kilenc hónapjában, amelyben immár az Austrian Airlines és a bmi légitársaságok 28 millió eurós eredménye is szerepel. Ezzel együtt a konszern gazdasági eredménye a harmadik negyedév után továbbra is lényegesen elmarad a korábbi év szintjétől.

Az eredmény visszaesésének legfőbb oka egyrészt a világválság következtében lényegesen lecsökkent kereslet, illetve az utasszállítás területén az átlag jegyár drasztikus csökkenése.

A krízis következtében lényegesen kevesebb üzleti utas választja a légiközlekedést, illetve minden utazási osztályon érezhetően nőtt az utasok árérzékenysége – ez alól az üzleti utazók sem jelentenek kivételt.

„Ma rendkívüli előnyt jelent számunkra, hogy társaságunk szilárd alapokon működött, vonzó termékeket kínált, illetve a turbulenciákat idejében felfedeztük és szorosabbra húztuk a biztonsági övet. Mindazonáltal nem lehetünk elégedettek az eddigi eredményekkel, további erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy biztosítani tudjuk eredményes működésünket.“ – mondta Wolfgang Mayrhuber, a Deutsche Lufthansa AG elnök-vezérigazgatója az eredmények ismertetése kapcsán.

Az egyes üzletágak eredményeivel kapcsolatban Mayrhuber megjegyezte: „A számok egyértelműek. Jóllehet az utasszállítás területén a kereslet már elérte a mélypontot és stabilizálódni látszik, a rekordot elérő kapacitáskihasználtság ellenére a forgalmi bevételek mély szakadékban találhatók. Valamennyi üzletág azon dolgozik, hogy a sikeresen megbirkózzon a válság következményeivel, és struktúráját a megváltozott versenykörnyezethez igazítsa.“

Az utasszállítás üzletág üzemi eredménye – amely most először tartalmazza az Austrian Airlines és a bmi légitársaságok eredményeit – jelentősen elmarad a korábbi év szintjétől. Az alapüzletágat érintő negatív hatások ellensúlyozására a konszern valamennyi légitársasága szigorú költségcsökkentési intézkedéseket vezetett be, amelyet következetesen alkalmaztak a harmadik negyedévben is.

A Lufthansa utasszállítási üzletága a „CLIMB 2011“-re névre keresztelt programja révén 2011 végéig egy milliárd euró megtakarítását célozza meg. A program már 2009 harmadik negyedévében elindult. A logisztika üzletág az év első kilenc hónapja során forgalmának rekord-méretű csökkenésével volt kénytelen szembenézni és üzemi veszteséget ért el.

A Lufthansa Cargo-nál tovább folytatják a kapacitáscsökkentést, rövidebb munkaidőt vezettek be, a működési költséget és a projektek költségvetéseit is visszább vették, így a visszaeső keresletet az üzletág még kompenzálni is tudta és az előző évhez képest némileg magasabb üzemi eredményt ért el.

A harmadik negyedévben az IT-szolgáltatások területe is egy enyhe eredményjavulást könyvelhetett el. Az árbevétel és a nyereség ezzel együtt jelentősen elmaradt az elmúlt év szintjéhez képest. A Catering üzletág is visszaeső forgalmat és üzemi eredményt ért el, ezért az LSG Sky Chefs is a forgalomcsökkenés ellensúlyozására törekszik.

„A Lufthansa egy stabil háttérrel rendelkező, erős vállalat. Egyformán figyelembe vesszük, hogy mi biztosít rövidtávú eredményeket és garantálja hosszú távú céljaink elérését. Megtanultuk, hogyan repüljünk át a viharos zónákon – nem csupán a levegőben, hanem változatos gazdasági körülmények között is és ezt ismét bizonyítani fogjuk.“ - hangsúlyozta Wolfgang Mayrhuber.

A konszern kihívásokkal teli gazdasági környezetben kénytelen működni, jelentős bevétel és nyereségcsökkenés mellett. További kockázatot jelent a kereslet és az üzemanyagárak jövőbeni alakulása. A következő hónapokban pedig a konszernhez újonnan csatlakozott légitársaságok oldaláról is várhatóak negatív eredményről érkező hírek. A vállalat a negyedik negyedév végén tudja majd pontosan megítélni, hogy a bevezetett intézkedések meghozzák-e gyümölcsüket, vagyis sikerül-e pozitív eredményt elérni.

2009 első kilenc hónapja számokban
A Lufthansa konszern árbevétele 2009 első kilenc hónapja során 16,2 milliárd eurót tett ki, amely 13,2%-kal alacsonyabb az előző év hasonló időszakának értékétől. A forgalmi bevételek 16,3%-kal csökkentek és 12,6 milliárd eurós értéket értek el.

A csökkenés oka a visszaeső utas- és küldeményszám, továbbá az egy utasra jutó árbevétel csökkenése. Az év első kilenc hónapja során az üzemi eredmény 8,7%-os csökkenés mellett 18,1 milliárd euróra esett vissza.

A vállalat üzemi költségei 5,8%-kal voltak alacsonyabbak, mint az előző év hasonló időszakában és 17,8 milliárd eurót tettek ki. Az alacsonyabb költségszinthez jelentős mértékben hozzájárult az olcsóbb üzemanyag, amely 1,5 milliárd euróval volt kevesebb.

Ez mind a kevesebb felhasználásnak, mind az alacsonyabb nyersolajáraknak köszönhető és mintegy 36,4%-os megtakarítást eredményezett a korábbi időszakhoz képest. Az adók és illetékek 3%-kal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A konszolidációt nem véve figyelembe a visszaesés 2,1%-os volt.

A konszern üzemi eredménye az év első kilenc hónapjára 226 millió eurót tett ki, ez 728 milliós elmaradás tavalyhoz képest. Az eredményhez az Austrian Airlines és a bmi légitársaságok 28 millió euróval, illetve az Austrian Airlines első konszolidálásának értékkülönbözete 61 millió euróval járultak hozzá. A konszerneredmény az előző év kilenc hónapjának 529 millió eurós értékével szemben -32 millió euró.

A Lufthansa januártól szeptemberig 1,8 milliárd eurót fektetett be, amelyből 1,4 milliárd euró jutott a repülőgép flotta bővítésére és felújítására, 65 millió eurót pedig az SN Airholding SA/NV (Brussels Airlines) 45%-nak megvásárlására fordított a vállalat. A konszolidált vállalatok megvásárlása (beleértve az Austrian Airlines-t és a bmi-t) a megszerzett készpénzállomány levonása után 56 millió eurót tett ki.

A fennmaradó Condor-részesedés eladása és az így visszafizetett kölcsönök 77 millió euróval járultak hozzá a bevételhez. Az operatív cash-flow 1,4 milliárd eurót tett ki. A harmadik negyedév végén a konszern nettó adósságállománya 1,9 milliárd euróra rúgott.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu