Az Antenna Hungária csoport a Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsácsának a digitális földfelszíni szolgáltatások beindításával kapcsolatos, a hatóság honlapján 2009. október 22-én megjelent határozatával kapcsolatosan a következő észrevételeket fogalmazza meg:
1. Az Antenna Hungária csoport messzemenően érdekelt a digitális átállás sikerre vitelében és a nehézségek ellenére is minden tőle telhetőt megtett, illetve a jövőben is megtesz a magyar digitalizációs folyamat érdekében.
2. Az Antenna Hungária csoport nem fogadja el az NHH Tanácsának határozatát, sem pedig az abban szereplő szankciókat. Az NHH Tanácsának határozatában az Antenna Hungáriát teszi felelőssé a külső felek által megtett, illetve elmaradt lépésekért, egyáltalán nem veszi figyelembe a Hatósági Szerződés aláírását követő, világgazdasági válság okozta pénzügyi, gazdasági és piaci környezetben bekövetkezett alapvető változásokat. Ezen túlmenően, a határozat nem veszi kellőképpen figyelembe az Antenna Hungária által a kötelezettségek kapcsán elért eredményeket és túlteljesítéseket. Továbbá a határozat nem tér ki a domináns fizetős platformok és a közelmúltban indult digitális földfelszíni platform között tapasztalható, versenyt torzító körülményekre. Véleményünk szerint a határozat számos szempontból nem szolgálja annak a több millió magyar állampolgár érdekét, akik számára a földfelszíni platform az egyetlen szabadon fogható alternatíva a túlsúlyban lévő fizetős platformokkal szemben. Ennek következtében a társaság a határozatot bíróság előtt támadja meg és hivatalosan is kérvényezi az NHH-tól és a GVH-tól hatósági vizsgálat megindítását a televíziós műsorterjesztő platformok közötti versenyt torzító helyzet kapcsán.
3. Az NHHT teljességgel figyelmen kívül hagyta, hogy a világgazdaságot és a magyar hitel- és hirdetési piacot érintő pénzügyi válság rendkívül kedvezőtlenül érintette az AH és partnereinek képességét az egyes kötelezettségek teljesítése kapcsán. Ezen túlmenően az NHHT a helyzet értékelése során nem vette számításba a digitális átállás folyamatának végrehajtásával kapcsolatos megalapozott nemzetközi tapasztalatokat.
4. Az AH – a külső segítség hiánya ellenére – 2009. tavasz-nyár folyamán meg tudott állapodni a legnézettebb kereskedelmi csatornákkal (RTL Klub, TV2), valamint a Magyar Televízióval a digitális platformhoz történő csatlakozásukról. Az Antenna Hungária csoport a platform promóciója kapcsán a vállalásait 2009 során túl is teljesíti. Kizárólag a tartalomkínálat megjelenését követően indulhatott el a MinDig TV nagy volumenű kommunikációs kampánya. Az AH már az idén több mint 700 millió forintot költ a digitális platform népszerűsítésére, mely a hatósági szerződésben a teljes digitális átállás időszakára vállalt összeg többszöröse A legnézettebb tartalmak megjelenése a platformon, valamint a kommunikációs kampány elindítása kedvező hatással volt a készülékárakra valamint a DVB-T MPEG-4 integrált televíziók és dekóderek keresletére. A kedvezményes dekódervásárlási konstrukció elindításával – melynek keretében a havi törlesztőrészlet mindössze 715 forint, egy doboz cigaretta ára – az anyagilag hátrányos helyzetben lévő állampolgárok számára is megnyílt a szolgáltatás vételének lehetősége. 2009 augusztus végén, két hónappal a platform tartalommal való feltöltését követően már a háztartások több mint másfél százaléka rendelkezett DVB-T adások megjelenítésére képes eszközzel, ezek többsége HD-ready vagy full-HD integrált televíziókészülék. Összefoglalásképpen, a digitális földfelszíni televíziós platformot az utóbbi hónapokban sikerült kimozdítani a holtpontról, ezáltal megkérdőjelezhetetlenné téve a DVB-T létjogosultságát hazánkban, mellyel a digitális földfelszíni televíziós átállás folyamata visszafordíthatatlanná vált.
5. Az Antenna Hungária csoport továbbra is elkötelezett a digitális földfelszíni átállás zökkenőmentes megvalósítása iránt Magyarországon, ezért folyamatosan minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a tévénézők és a rádióhallgatók az anyagi helyzetüktől függetlenül az elérhető legjobb minőségű, bő tartalomválasztékot kínáló digitális szolgáltatásokhoz jussanak hozzá, továbbra is előfizetési díj nélkül.
|