A JimJam műsorán decemberben debütáló Antonio Baba a cirkuszban gyerekszereplőkkel készített sorozat, amelyben Antonio Baba és fiatal barátai felnőtt cirkuszi előadóknak mutatják meg, hogyan is működik egy igazi cirkusz.
A felnőttek végigizgulják a fiatalok műsorát, legyen szó trambulinról vagy hullahopp karikás mutatványról, majd megpróbálják utánozni őket. Végül gyerekek és felnőttek együtt, igazi csapatként viszik sikerre a cirkuszi kunsztokat.
Preena Bhatia, a JimJam programigazgatója elmondta, kiváltságnak tartja, hogy a csatorna mutathatja be a világon elsőként a nagy sikerű Wiggles gyerekmusical alkotóinak legújabb sorozatát. „Mindig is nagy rajongója voltam a Wiggles csapat munkásságának, és most már Antonio Baba is a kedvenceim közé tartozik. Remélem a magyar gyerekek is legalább annyira szeretik majd őt, mint én.”
Blue Wiggle Anthony Field a műsor atyja és rendezője szerint „a műsor varázslatos élményt nyújt minden gyereknek. A gyerkőcök perceken keresztül kacaghatnak a szereplőkön, sőt mozdulatokat is elleshetnek tőlük, miközben a kosztümök és a színek lekötik a figyelmüket. Az Antonio Baba a cirkuszban olyan élményt nyújt a gyerekeknek, mintha egy valódi cirkuszban lennének. Ez a világ legaranyosabb show-ja.“
A legnépszerűbb gyermekműsorokat - köztük a Thomas, a gőzmozdonyt, a Bob, a mestert, a Sam, a tűzoltót, a Barney és barátait és az Angelina Balerinát - sugárzó csatorna az 1-6 éves korosztálynak szól, és műsoraival inspiráló szellemi környezetet teremt a legfogékonyabb korban lévő gyerekeknek.
A JimJam kínálatában a szülők is megbízhatnak, mivel a mesék erőszakmentesek, kreativitásra és játékosságra ösztönöznek, és ezáltal fejlesztik a kicsik tanulási és önkifejezési készségeit.
|