El tudja képzelni, milyen lehet fél kézzel a földről megemelni egy autót, amely több mint egy tonnát nyom? S mindehhez nem szükséges a világ legerősebb embere! A közlekedést fókuszba állító, „Haladóknak” mottójú kiállításra a Csodák Palotája mérnökei olyan okos szerkezetet terveztek, amelynek segítségével még egy kisgyerek is képes levegőbe emelni egy autót.
S hogy az attrakció még különlegesebb legyen, a Magyar Suzuki felajánlotta egymilliomodik Esztergomban gyártott gépkocsiját, a 2007. október 6-án készült fehér, ötajtós 1.3 GLX Swiftet. A vállalat ezzel is támogatni kívánja a nemes célt, hogy könnyedén, érthető módon hozzuk közel a fizikát mindazokhoz, akiket érdekel a technológia, s persze azokhoz is, akiket egyébként nem nyűgöz le a tudomány világa.
A Csodák Palotája interaktív tudományos-technológiai központ: nem csupán a gyerekeknek, de a felnőtteknek is lehetőséget kínál, hogy a számos technológiai és tudományos kezdeményezést, valamint az eszközök tárházát játékos módon tanulmányozhassák.
A „Haladóknak” mottó több gondolatot is takar: egyfelől arra utal, hogy az eszközök a közlekedésre, haladásra koncentrálnak, földön, vasúton vagy éppen levegőben, másrészt emlékeztet a haladásra, fejlődésre, amely a Csodák Palotája fennállásának 13 éve alatt végbement, s amelynek eredménye a jelenlegi professzionális színvonal.
Mindemellett a központ főbb céljai nem változtak – továbbra is az a legfontosabb, hogy közelebb hozzák a tudományt a látogatókhoz, s hogy megmutassák: a tudomány világa izgalmas és megérthető.
„A kiállítás alapgondolata, a „haladás” a Magyar Suzukira éppúgy igaz, hiszen a vállalat is maga mögött tudhat néhány fontos mérföldkövet történetének 18 éve alatt” – mondta Dr. Urbán László, a Magyar Suzuki vezérigazgató-helyettese.
Az alapítás után 4 évvel készült el a százezredik gépjármű az esztergomi üzemben. A gyártásban végbemenő folyamatos kapacitásbővítés, valamint az ezzel párhuzamosan növekvő exporttevékenység eredményeként 2002-ben már a félmilliomodik Suzuki gördült le a gyártósorról.
2006-ban a vállalat dupla jubileumot ünnepelhetett: fennállásának 15. évfordulóját és az egymilliomodik legyártott gépkocsit, egy Swiftet.
Azóta további beruházások történtek, mind a technológia, mind az emberi erőforrás területén: ezek tették képessé a vállalatot arra, hogy 2008-ban több mint 281.000 autót gyártson, ami naponta körülbelül 1100 gépkocsit jelent.
Napjainkban a hegesztőüzemben közel 700 robot végzi a ponthegesztési műveleteket, s a cél bizonyos tevékenységek teljes automatizációja az alkalmazott csúcstechnológia segítségével.
|