A teszt-üzemi működésbe az ősz folyamán fokozatosan kapcsolódik be a beruházáshoz tartozó többi létesítmény is, így elindulhat a teljes szennyvíztisztító rendszer integrált próbaüzeme. A beruházás kibővítésével pedig új gyűjtőcsatornák építése is elindult a főváros több kerületében.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházás több projekt-elemet foglal magába, amelynek csupán egyike a Csepel-szigeten található központi szennyvíztisztító telep. A tisztítótelep próbaüzemi működése az eredeti ütemtervnek megfelelően, 2009. augusztus 3-án elindult.
Az egy évig tartó teszt időszakban az új szennyvíztisztító rendszerre fokozatosan engedik rá a fővárosban keletkező szennyvízmennyiség mintegy felét.
Műszaki szempontból ez azt jelenti, hogy az egyes projektelemek közül először a szennyvíztelep mechanikai elemeinek a beüzemelése történik meg (osztó műtárgy, rácsok, homokfogók, előülepítők stb.) majd ha ezeken a területeken minden rendben működik, beleértve a jelentős légtechnikai és automatikai rendszert is, akkor várhatóan szeptember végén fokozatosan elindulnak a biológiai műtárgyak és rothasztók, a telep iszapkezelése, valamint a segédberendezések próbaüzeme is.
Ekkortól beszélhetünk integrált próbaüzemi működésről, melynek során a rendszer minden elemének összehangolt üzemelését tesztelik a szakemberek.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep kapcsolódó létesítményeinek próbaüzeme
A II. kerületi Zsigmond tér és a XI. kerületi kelenföldi átemelőtelep között idén nyáron elkészült a budai Duna-parti főgyűjtőcsatorna. Próbaüzeme augusztus 10-én megindult a Zsigmond tér és a Batthyány tér közötti csatornaszakasz átkötési munkáival.
Ez a munka várhatóan október végéig fejeződik be, amikor a kelenföldi átemelőtelep próbaüzemének megindításával megkezdődhet a Duna alatti szennyvízátvezetések próbaüzeme is. Ezek a folyó medre alatt kiépített csőpárok vezetik majd át a főváros budai, illetve pesti oldaláról a szennyvizet a Csepel-szigetre, a központi tisztítótelepre.
Várhatóan ekkor lehet üzembe helyezni az albertfalvai átemelőtelepet, novemberben pedig megkezdődhet a szennyvizek átvezetése a Zsigmond téri átemelőből az új főgyűjtőbe. Ekkor már a Központi Szennyvíztisztító Telep rendszerének próbaüzeme is teljes terheléssel működik majd.
Az egy éves próbaüzem időszak alatti iszapszállítás
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep egy éves próbaüzemének feltétele volt, hogy a tisztítás során keletkező szennyvíziszap sorsáról gondoskodjon a Fővárosi Önkormányzat.
A központi szennyvíztisztító egy éves teszt időszakában (2009-2010) keletkező iszap kezelésére és hasznosításának biztosítására 2009 I. negyedévében jelentetett meg a Főváros ajánlati felhívást. Az eredményhirdetésre 2009. július 10-én került sor.
A közbeszerzési pályázaton három résztvevő indult, amelyek közül a BioSolid 2009 Konzorcium került ki nyertesként. A nyertes konzorcium a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen keletkező víztelenített iszapot elsődlegesen a Hunviron Kft.
Hatvan közelében található lőrinci telephelyére szállítja, de a próbaüzem elején előfordulhat kisebb tételben hígabb iszap is, ami a Fővárosi Csatornázási Művek dél-pesti szennyvíztisztító telepére kerül.
Az iszapkezelés folyamatosságának biztosítása érdekében a győztes vállalkozó jelentős háttérkapacitást tart fenn, így szükség esetén az FCSM Zrt. csomádi telephelyére és a Tatai Környezetvédelmi Zrt. telephelyére is szállíthat iszapot a vállalkozó.
Az iszap szállítása a próbaüzem 1 éves időtartama alatt, tehát 2010 nyaráig, közúton történik majd, olyan útvonalon, hogy lakott területet minél kisebb mértékben érintsen.
A lőrinci telephelyre történő iszapszállítás esetében a teherautók a központi szennyvíztelepről az M3 autópályán a 21.sz. főút lehajtójáig haladnak, majd onnan a 21.sz. főúton érik el a telephelyet, vagy FCSM csomádi telephelyére történő szállítás esetében a tehergépjárművek a központi szennyvíztelepről az M3 autópályán a 2/A lehajtóig haladnak, innen folytatják útjukat a telephelyig.
A szállítást végző ST-Logistic Kft. az iszapot a biztonsági előírásoknak és a hatósági engedélyeknek megfelelően híg iszap esetén tartályos, magas szárazanyag-tartalom esetén zárt felépítményű, ponyvával fedett járművel fuvarozza az iszap befogadására engedéllyel rendelkező telephelyekre.
A szennyvíziszap közúti szállítása a Főváros szándéka szerint csupán átmeneti megoldás. A Főváros ugyanis a projekt Kohéziós Alap támogatási határozatának módosítására vonatkozó kérelmében kezdeményezte az Európai Bizottságnál az alternatív iszapszállítási megoldások (vasúti, illetve uszályon történő vízi szállítás) EU támogatásból történő kiépítését 2012. december 31-i befejezési határidővel.
Bár az Európai Bizottság 2009. június 10-én kelt döntésében már jóváhagyta Budapest számára, hogy az alternatív iszapszállítási megoldások uniós támogatásból valósuljanak meg, a 2012-es határidő engedélyeztetésében még Brüsszel jóváhagyását várja a Főváros. Kedvező esetben 2013-tól lehet számítani az új szállítóeszközökre.
Az Európai Bizottság júniusi döntésében rögzítették, hogy mivel a Cséry telepi komposztáló mű nem valósult meg, a BKSZT-én keletkező iszap szállítását, bármilyen egyéb kezelését, felhasználását vagy lerakását vállalkozó révén kell biztosítani az elkövetkező 10 évben, aminek a vonatkozó EU jogszabályoknak megfelelően kell történnie.
A próbaüzemi időszakra vonatkozó közbeszerzési eljárást már ennek megfelelően írták ki, a BioSolid 2009 Konzorciummal megkötött szerződés finanszírozása pedig a projekt keretében, EU támogatás felhasználásával történik.
A Főváros az egy éves próbaüzem letelte után keletkező szennyvíziszap kezelésére és hasznosítására vonatkozóan - az EU döntésnek megfelelően - jelenleg egy kilenc évre szóló szolgáltatási tendert készít elő.
A Főváros mindamellett, hogy 10 évre gondoskodik a központi telepen keletkező szennyvíziszap sorsáról, a városban lévő három szennyvíztisztító telepen keletkező összes iszap hasznosításának hosszú távú megoldását is keresi. Szintén a projekt keretében, EU támogatásból dolgoznak ki egy megvalósíthatósági tanulmányt, költség – haszonelemzéssel, mely megalapozza a végleges koncepciót.
Elkezdődött a beruházás új projektelemeinek építése
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep beruházás kibővítésének eredményeként szeptember elején új csatornaépítési munkák indultak a főváros több pontján. 2010 augusztusáig összesen mintegy 15 km hosszúságban épülnek új csatornák Budapesten, 65 százalékos uniós társ-finanszírozással. A munkálatok a VI., VIII., IX. és a XI. kerület több útszakaszát érintik majd.
Az őszi hónapokban több tehermentesítő csatorna építése, illetve meglévő csatornák átépítése veszi kezdetét. Utóbbira azért van szükség, mert az állapotvizsgálatok során számos csatorna túlterheltnek bizonyult.
Nagy esőzésekkor ezek telítődnek, a csapadékvíz elönti az utcákat. Ezek a gyűjtőcsatornák a központi szennyvíztisztító vízgyűjtő területén találhatóak, ezért kiemelt szerepet játszanak abban, hogy a szennyvíz és a csapadékvíz a tisztítótelepre jusson. Így a szennyvízelvezetés mind üzemeltetési, mind környezetvédelmi szempontból megfelelően történhet majd.
Ezek a tehermentesítők befogadói lesznek a kerületi csatornaépítések projekt keretében épülő hálózatoknak is.
2009. szeptember folyamán az alábbi munkálatok indultak, illetve indulnak:
- A Szerémi úti és Dombóvári úti gyűjtőcsatorna építését az útpadka alatt végzik, ezért csak sávelhúzásra kell számítani, az autósok továbbra is 2 x 2 sávon közlekedhetnek. Itt a kivitelezés várhatóan év végéig tart, majd a Dombóvári úton folytatódik, előre láthatóan szeptember 21.-i kezdéssel. A Dombóvári út – Fehérvári úti csomópontban a csatornaépítést 2010.július.15. és 2010.július.31. közötti időpontra ütemezte a kivitelező.
- A XI. kerület Építész utcai főgyűjtő építése során első ütemben, a Szerémi út felől 70 méteren a teljes útpályát lezárják. a további két ütemben egy forgalmi sáv biztosított. A kivitelezés 2009.szeptember 7-től 2009.december.31-ig tart.
- A VI. kerület Andrássy út páratlan oldalán, a szervizút nyomvonalában vízvezeték-kiváltással kezdődtek, nyílt árkos feltárással. Ez idő alatt, előreláthatóan az idei év végéig 1 sávon haladhat a forgalom a páratlan oldali szervizúton, de parkolásra nem lesz lehetőség. A vízvezeték áthelyezését követően ugyanitt megkezdődik a csatornaépítés, amely 2010. március végéig tart.
Az Andrássy úti munkák összesen körülbelül 1400 méteres útszakaszt érintenek, de nem egy időben, hanem 6, egymást követő fázisban. A munkafázisok az alábbiak lesznek:
1. Eötvös u. – Vörösmarty u. között (230 m)
2. Vörösmarty utca – Izabella u. között (120 m)
3. Izabella u. – Felső Erdősor u. között (300 m)
4. Felső Erdősor u. – Bajza u. között (230 m)
5. Bajza u. – Munkácsy Mihály u. között (180 m)
6. Munkácsy Mihály u. között – Dózsa György út között (300 m)
- A XI. kerület Mezőkövesd utcai főgyűjtő csatorna építése a forgalom fenntartása érdekében négy ütemben történik. A Mezőkövesd utca a Szerémi út felé egyirányú lesz. Az építés 2009. szeptember.10–től 2009.december 30-ig tart.
1. A IX. kerület Dandár utca – Thaly Kálmán út – Szigony utcai csatorna építését több ütemben végzik. A Soroksári út alatti szakasz csősajtolásos megoldással épül, melynek fogadó aknája két forgalmi sávot foglal majd el. A csatornaépítés során októberben a Dandár utca balra kanyarodó sávja, valamint a busz sáv megszűnik.
2. A Dandár utca (Soroksári út – Vaskapu u. között) útszakaszán történő kivitelezés 2009.szeptember.08-án kezdődött. A Thaly Kálmán úton (Üllői út – Balázs Béla u. között) 2009.szeptember 18.-án gázkiváltással kezdődik a munka.
3. Szigony utca (Práter utca – Baross utca között) várható kezdés 2009.szeptember 31.
A teljes gyűjtőcsatorna építése 2009.szeptember.08. és 2010.július 31. között zajlik.
- A XI. kerületben a Sasadi úti gyűjtőcsatorna építését a Budaörsi út és Érdi út között végzik. A kivitelezés alatt a buszforgalmat elterelik, a buszmegállókat áthelyezték. A csatornaépítés több ütemben 2009.szeptember.7. és 2010.július.31. között folyik. A Budaörsi úti főgyűjtőre kötés munkái 3 hétig tartanak..
Októberben az alábbi helyszíneken folytatódik a csatornaépítés:
- A IX. kerület Vágóhíd utcai csatornaépítés a Soroksári út és Üllői út között zajlik majd.
- A XI. kerület Brassó úti csatornaépítés a Dayka Gábor ú és Ajnácskő utca közötti szakaszt érinti majd. A Budaörsi úti főgyűjtőre kötés munkái 3 hétig tartanak.
- XIV. kerület Cházár A. utcában a kivitelezés várhatóan 2009.október 1-én kezdődik és az év végéig tart.
- A XI. kerület Bocskai úti (Karolina út és Fadrusz utca között) csatornaépítés kezdését eredetileg októberre ütemezték, azonban az építkezés időzítésének véglegesítése folyamatban van.
A 2010-re tervezett csatornaépítések az alábbiak:
- XI. kerület Fehérvári úti csomópont
- A XI. kerület Október 23. utcánál történő csatornaépítés a Budafoki út – Bercsényi utca és Bercsényi utca – Körosy J. utca közötti szakaszt érinti.
- XIV. kerület Ajtósi Dürer sor
- XIV. kerület Olof Palme sétány – Zichy Mihály utca
- VIII. kerület Rezső tér – Bláthy Ottó utca – Elnök utca
- X. kerület Sibrik M. utca
Az összesen mintegy 15 km hosszúságú tehermentesítő csatornák építése eltérő ütemezés szerint történik. Az utolsó ütembe sorolt munkálatok is befejeződnek 2010 augusztusáig.
Az egyéb fővárosi nagyberuházások miatt már jelenleg is számos útlezárás, forgalomkorlátozás van érvényben Budapest útjain. Az új csatornaépítési projektet azért szükséges most elkezdeni és a következő egy évben megvalósítani, mert a jelentős összegű uniós támogatás lehívására jövő év végéig van lehetősége a Fővárosnak.
A csatornaépítések ütemezését igyekszik a Főváros úgy időzíteni, hogy Budapest forgalmát - figyelembe véve a folyamatban lévő beruházásokat is - minél kisebb mértékben hátráltassa a közlekedésben, ezért néhány útszakasz csatornaépítésének ütemezéséről jelenleg is tárgyalások folynak.
Szeptember 15-én átadták az Üstökös utcai új közlekedési csomópontot
Befejezéshez közelednek a Budai Duna-parti főgyűjtőcsatorna munkái a Budai alsó rakparton. Az eredeti, október 28-i határidő előtt közel másfél hónappal elkészült az Üstökös utcánál az a csomópont, mely új kapcsolatot létesít a felső és az alsó rakpartok között.
A főgyűjtőépítés Zsigmond térig tartó munkái mellett szintén befejeződtek az útfelújítási munkák a Zsigmond tér és a Mozaik utca között. Mindezek eredményeként szeptember 15-én délelőtt az autósok használtba vehették az új csomópontot és a felújított útszakaszt, így az Üstökös utca és a Mozaik utca között ismét megnyílt a Budai alsó rakpart.
Így, a szeptember 15-től, az új, Üstökös utcai csomópont segítségével immár a Margit hídtól északra, egészen a Mozaik utcáig lehet autózni.
A Zsigmond tér és a Mozaik utca közötti szakaszt felújítva adták vissza a budapestieknek. A Fővárosi Önkormányzat útfelújítási programjának részeként a Magyar Aszfalt - teljes útlezárás mellett - közel egy hónapig dolgozott a csaknem 4 kilométeres szakaszon.
A felújítás eredményeként új burkolatot kapott a közel 30 éves rakparti út, továbbá a parti úttal párhuzamos bicikliút a Zsigmond tértől északi irányban kb. egy kilométeres szakaszon, és teljes hosszukban megújultak a járdák is. A Zsigmond tértől egy kilométerre pedig a biztonságosabb gyalogos és kerékpáros közlekedés érdekében új középszigetet építettek.
A Margit híd déli oldala és az Üstökös utca közötti, rövid szakaszon jelenleg még tartanak a rakpartszélesítés befejező munkálatai, valamint a Világörökség részét képező rakparti látkép helyreállítása. A még hátralévő munkák várhatóan néhány héten belül befejeződnek és még az eredeti, október 28-i határidő előtt átadják majd ezt a rövid szakaszt is az autóforgalomnak.
A Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep és kapcsolódó létesítményei beruházás Európai Unió által elismert költsége mintegy 428,7 millió euró, amelynek 65%-át az Európai Unió finanszírozza a Kohéziós Alapból, 20%-át a magyar állam, 15%-át pedig a főváros állja.
|