A HATALOM HÁLÓJÁBAN – a nagy tétre menő New York-i pereskedések világában játszódó kíméletlen törvényszéki sorozat a bemutatás évében három Emmy-díjat és egy Golden Globe-díjat is begyűjtött.
A sorozatban az egyszerre nagyra tartott és gyűlölt büntetőperes ügyvéd, Patty Hewes (Glenn Close) és a fiatal, simulékony és ambiciózus pártfogoltja, Ellen Parsons (Rose Byrne) feszültségekkel és izgalmakkal teli életét követhetjük nyomon.
Ellen megbízatást kap Arthur Forbisher (Ted Danson) milliárdos perbe fogására, akit azzal vádolnak, hogy sötét, illegális ügyleteknek köszönhetően hatalmas vagyonra tett szert, miközben alkalmazottait a csőd szélére juttatta. Az okos, de naiv Ellen hamar ráérez, mit jelent nyerni bármi áron, ám arra is, hogy olykor emberéletek forognak kockán.
Glenn Close így nyilatkozott, mikor nyilvánosságra került, hogy elvállalta A HATALOM HÁLÓJÁBAN főszerepét: “Voltaképpen nagyon érdekeltek a sorozat nemi szerepekkel kapcsolatos vonatkozásai, mert azt gondolom, egy hatalommal rendelkező nőt teljesen másképp kezelnek, mint egy hatalommal rendelkező férfit. A férfiak évszázadok óta birtokolják a hatalmat, ellentétben a nőkkel, és sokan még ma is azt gondolják, elfogadhatatlan, ha egy nő utasításainak kell engedelmeskedniük.”
Glenn Close – aki Golden Globe és Emmy-díjat is kapott a sorozatban nyújtott alakításáért – elmondta, hogy rendkívül élvezetesnek találta az arrogáns Patty Hewes szerepére való felkészülést, hiszen lehetősége nyílt több olyan nővel is találkozni, akik a szakmájuk csúcsára értek. Így többek közt azzal az ügyvédnővel, aki vádat emelt Osama Bin Laden ellen, és bíróság elé állította a World Trade Center elleni robbantásban részt vett első terroristát.
|