A nagysikerű K&H olimpiai futónapok sorozat a nyári szünet után szeptember 12-én, szombaton, a 14. K&H olimpiai éjszakai futással folytatódik. A mozgás szerelmesei a Roosevelt téren gyülekeznek, majd egy rövid kedvcsináló tűzijátékot követően 21 órakor rajtolnak el, ahonnan festői panoráma nyílik a Budai Várra.
A főváros kivilágított utcáin kanyargó, hangulatos, 6,5 km-es táv emlékezetes pillanatokat szerez a versenyzőknek, hiszen a fényárban úszó Lánchídon vagy az Alagúton átfutni nem mindennapi élmény. Ráadásul, amint a nagyközönség már megszokhatta, neves olimpikonokkal és paralimpikonokkal is lehet majd találkozni a rendezvényen, akik még jobb eredmény elérésére ösztönöznek.
A sport már évek óta a vállalat társadalmi felelősségvállalás programjának egyik fő területe, úgymint a gyermekegészségügy, a környezetvédelem és a vonzó munkahely kialakítása is.
„A K&H Csoport az élsport támogatása mellett kiemelt figyelmet fordít a tömegsportok támogatására is. Büszkék vagyunk arra, hogy az évről évre nagy tömeget vonzó K&H olimpiai futónapokkal hozzájárulhatunk a sportszeretők szabadidejének hasznos és aktív eltöltéséhez. Remélem ebben az évben is sok lelkes sportolni vágyó áll majd a startvonalhoz.” - mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
A K&H olimpiai éjszakai futás sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az évről évre több nevezőt vonzó sporteseményen tavaly 3500-an álltak starthoz. Összességében pedig, K&H olimpiai futóversenyek létszáma tavaly átlépte a 100 000 fős álomhatárt.
A budapesti K&H éjszakai futást a szegedi futónap követi, majd a kaposvári megmérettetéssel zárul a 2009-es rendezvénysorozat. A K&H szeretettel várja mindazokat, akiknek a mozgás hozzájárul céljaik eléréséhez, akiknek fontos az elhivatottság, a kiválóság, akik életüket fiatalosan és dinamikusan élik.
K&H olimpiai futónapok időpontjai és helyszínei:
- 2009. szeptember 19. – Szeged
- 2009. szeptember 20. – Kaposvár
|