A megállapodás értelmében a Dunaújvárosi Főiskola nem csak a helyszínt és az eszközöket bocsátja majd a TV2 rendelkezésére. A főiskola kommunikáció és médiatudomány szakján, levelező képzési formában fogadja majd a hatályos felvételi eljárás keretében felvételt nyert TV2 Akadémia hallgatóit.
A kereskedelmi csatorna médiaképzésében résztvevő diákok így, egy speciális, 4 féléves tanterv szerint haladva diplomát szerezhetnek majd a főiskola által kínált alapképzésben is.
Azoknál a szakterületnél, ahol nap, mint nap alkalmaznak szakmai eszközöket és műszereket, mint amilyen a kommunikáció is, elengedhetetlen a színvonalas gyakorlati képzés. Azok a fiatalok, akik a média világában kívánnak elhelyezkedni, biztonsággal kell bánniuk nem csak kamerákkal, de különböző számítógépes software-ekkel és a szakzsargonnal is.
A DF egyedülálló feltételeket teremtett az új, médiamunkás generáció képzésére, hiszen az Interaktív műsorkészítő cég szakmai segítségével 2006-ban átadott, profi TV-stúdió, és az év tavaszától Hadas Krisztina szakmai vezetése alá tartozó szakembergárda segíti a lassan bevetésre kész hallgatókat.
András István, az intézet igazgatója elmondta, mind a TV2, mind pedig a Dunaújvárosi Főiskola nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált képzés megvalósítására, melynek hátterét a rendelkezésükre álló infrastruktúra biztosítja. Mindemellett a képzés évei alatt kialakítható jó szakmai kapcsolatok is meghatározóak az utánpótlás-nevelés tekintetében.
Mindkét fél célja, hogy hallgatóik számára megteremtsék annak lehetőségét, hogy a munkaerő-piaci elvárásokat kielégítő, korszerű ismeretekkel rendelkező gyakorlat orientált szakembereket képezzenek.
|