A 2009. március 26-án startoló meghívásos tender nyertese – a Superbrands Magyarország döntése alapján – az Absolute Event Kommunikációs Kft. A megbízás egyelőre az idei évre szól.
Az ügynökség legfontosabb feladata a 2009. decemberi Superbrands Gála megszervezése és lebonyolítása. A nagyszabású eseményen a program szervezője kiosztja az idei Superbrands címmel elismert márkák képviselőinek járó díjakat, továbbá a nemzetközi hagyományoknak megfelelően a Gálán mutatják be először a Superbrands és kapcsolódó társprogramjainak a kiadványait is.
Superbrands 2009 Gála, a társadalmi felelősségvállalás jegyében
A Gála szervezésekor tudatosan törekszünk arra, hogy meghívottjaink személyesen is átérezhessék, milyen könnyed és élvezetes is lehet felelősen cselekedni, éppen ezért a fentieken túl a nyertes feladata lesz a civil szervezetek bevonása, valamint jótékonysági célú akciók beépítése az estély programjába – hangsúlyozta Wiszkidenszky András, a Superbrands Magyarország igazgatója.
A Superbrands 2009 státuszról
A Brand Council minden – a Superbrands programban részt vevő – országban létrehoz egy független és önkéntes bizottságot, amelynek legfőbb feladata annak biztosítása, hogy csak az arra érdemes márkák kaphassák meg a Superbrands státuszt.
A magyarországi szupermárkák kiválasztásának alapja a Magyar Szabadalmi Hivatal PIPACS adatbázisa, amelyben csaknem 95 000 nemzeti védbejegyzés található. A marketing szakma, a média és a tudományos élet vezető képviselőiből álló szakértők ennek az adatbázisnak a szűkített és frissített változatából választják ki a 2009-es év hazai superbrandjeit.
A Superbrands címet elnyert márkáknak lehetőségük nyílik részt venni a Superbrands 2009 programban.
A Business Superbrands 2009 státuszról
A Magyarországon öt éve működő Superbrands program mellett 2008-ban először indult el a nemzetközi piacon már évek óta meghatározó Business Superbrands program. A Business Superbrands az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait mutatja be, azaz olyan magyarországi cégeket/márkákat, melyek nem elsősorban a fogyasztókat, hanem vállalkozásokat, szervezeteket szolgálnak ki.
A bizottság elé kerülő lista a Dun & Bradstreet által nyilvántartott mintegy 500 ezer, működő vállalkozás szűrésével és a legnagyobb hazai szakmai szervezetek, illetve kamarák ajánlásainak figyelembevételével jött létre. Ez a mintegy 3000 márkát/céget tartalmazó lista egyaránt tartalmazza a legnagyobb nyereségű hazai cégeket csakúgy, mint – az egyes szektorok iparkamarái, egyesületei, szakmai szervezetei által javasolt – a kisebb vállalkozásokat, melyek az üzleti élet kiválóságainak számítanak.
A Business Superbrands címet elnyert márkáknak lehetőségük van részt venni a Business Superbrands 2009 programban.
Az eredetileg Nagy-Britanniából indult Superbrands program ma már világszerte 82 országban működik, mindenhol azonos módon szabályozott keretek között.
|