Rengeteg márka brand menedzsere és marketing vezetője igyekezett átadni tudása legjavát a táborlakónak, és felhívni figyelmüket egy-egy érdekes kezdeményezésre.
„A fiatalok itt szinte egy szemeszternyi tudást tudtak összeszedni a három nap alatt, és nem szabad elfelejteni, hogy itt nem elméleti, hanem kőkemény „gyakorlati tananyagról” volt szó. Mi is a djuice márka újrapozícionálásának hátterébe és kulisszatitkaiba engedtünk bepillantást a leendő szakembereknek, illetve teszteltük kreativitásukat” - nyilatkozta Czirják Eszter, a djuice brand menedzsere. „A workshopon közös ötletelésre invitáltuk a résztvevőket, melynek témája – a „veszíts el egy könyvet” kezdeményezés mintájára – a modemek vándorolása volt. Ennek népszerűsítésére és kommunikációjára vártunk ötleteket a jelenlévőktől. A civil kezdeményezést támogatja a djuice, és a vállalkozó szellemű ifjak között kísérleti jelleggel útjára is indult néhány „vándormodem”, melyek életéről a http://vandormodem.com/ weboldalon lehet tájékozódni.”
Utolsó este kicsit tornázhattak is a fiatalok djuice ajándékokért cserébe, hiszen 6 bátor jelentkezőnek minden atlétikai tehetségét bevetve kellett a djuice kristályt megformáznia.
|