Mindezek fényében, valamint a magyar atomenergia iparág aktualitásai miatt az Equilor Befektetési Zrt. megvizsgálta, hogy a befektetők milyen módon részesülhetnek az atomenergia piac esetleges fellendüléséből. Az elemzés kitér arra is, hogy a magyar atomenergia ipar egyedüli szereplőjének, az MVM-nek a tőzsdére lépése milyen hatással lenne a tőkepiacra.

Az áramszolgáltatás nukleáris energián keresztüli biztosítása kivétel nélkül minden országban nemzeti hatáskörbe tartozó kérdés és nemzeti érdek is egyben. Az atomerőművek kapacitásának bővítése mindig politikai jóváhagyás függvénye.

Erre az egyik legfrissebb példa éppen Magyarország: a törvényhozás 2009. március végi elvi hozzájárulása lehetőséget teremt a paksi atomerőmű bővítéséhez, amely 2000 megawattal bővíti ki a már meglévő 2000 megawattos kapacitást. Ez a lépés illeszkedik Magyarország középtávú energiastratégiájába, amely 2025-re a magyar energiafelhasználás komolyabb növekedésével számol.

Fontos aspektusa az atomenergia és a politika összefonódásának, hogy az atomenergia alkalmazása egyben lehetőség arra is, hogy az energiahiányos országok csökkentsék kiszolgáltatottságukat. Az európai országok és ezen belül is Magyarország például különösen erősen függ Oroszországtól az energiaellátás terén.

A 2009. januári gázkrízis is felhívta arra a figyelmet, hogy mind hazánkban, mind az Európai Unió más országaiban is szükség van a földgáz-függőség csökkentésére, a beszerzési források diverzifikálására. Ennek jegyében az EU egy olyan új stratégiát hirdetett meg, amelynek középpontjában érthető módon a megújuló energiák népszerűsítése áll, azonban az „oldalvizeken” az atomenergia is komolyabb szerephez juthat.

A közelmúltban elvégzett közvélemény-kutatások szerint például a magyar lakosság körében 70 százalék feletti az atomenergia támogatottsága, és ez az arány a paksi atomerőmű bővítése esetében kétharmados. Ez persze ”csupán” Magyarország, azonban más európai uniós felmérések szerint is az emberek több mint kétharmada gondolja úgy, hogy az energiaellátás szempontjából a jövő egyik záloga az atomenergia alkalmazása lehet.

Az atomenergia szektor felosztása
Az atomenergia-iparág szegmensekre bontható aszerint, hogy az egyes társaságok az energia előállítás és hasznosítás folyamatában, az ellátási láncban milyen szerepet töltenek be. A statisztikák szerint a 2000-es években fokozott kereslet mutatkozik az atomerőművek iránt és ez a kereslet várhatóan a jövőben csak nőni fog.

Az atomreaktor beszállítók piaca – az orosz mellett – három nagy szereplőre redukálódott az elmúlt évek konszolidációs hulláma nyomán. Az orosz atomenergia-piacon kizárólag teljes mértékben állami tulajdonban álló társaságok (Pl.: Rosatom, Energoatom, Atomenergoprom, Atomstroyexport) működnek.

Rövidtávon nem számolhatunk azzal, hogy bármelyik cég akár csak egy része tőzsdei jegyzésre kerüljön, mivel Oroszországban stratégiai érdeknek tekintik azt, hogy a jelentősebb energetikai vállalatok – egy-két kivétellel – ne kerüljenek magánkézbe. Hosszabb távon azonban az orosz gazdaságpolitika nyugati értékrend felé közeledésével a fókuszba kerülhet egyes nukleáris energetikai cégek tőzsdére vezetése is a fejlettebb piacgazdaság elérése érdekében.

Az atomenergetikai szektorban érdekelt társaságok második szekcióját azok a cégek alkotják, amelyek portfoliójában általában résztevékenységként az atomerőművek működtetése is szerepel. Ezek között találhatóak, a teljesség igénye nélkül a Siemens, az EDF, a CEZ, a British Energy, az E.ON, az RWE és a GDF.

Az atomenergia költségei
A világon működő 436 atomreaktor működéséhez éves szinten 64.080 tonna uránra van szükség. A főbb nyersurán források földrajzi eloszlása szempontjából Európa igencsak szegény, ebből következően importfüggő. Az uránnal jelen pillanatban két módon lehet kereskedni. Az egyik alternatíva a kétoldalú, prompt szerződés, míg a másik a hosszú távú, nyilvános határidős szerződések megkötése.

Az urán piacán 2004-től komoly drágulás figyelhető meg, mely a kitermelés sajátosságai miatt az ezredforduló előtti évekre vezethető vissza. 2000 előtt ugyanis az urán világpiaci ára tartósan esett, aminek hatására számos bányában leállították a kitermelést. Mivel egy uránbánya újbóli beindítása a technikai adottságok miatt akár 10 évig is eltarthat, így a bányatársaságok még csak részben voltak képesek lereagálni az elmúlt évek drasztikus drágulását. Az urán azonnali szállítású ára 2007 közepén tetőzött 135 dollár környékén. Azóta jelentősen lefelé korrigált a jegyzés az 50 dolláros szintek környékére.

A második fontos költségkategóriát az atomenergetikai vállalatok számára az üzemeltetési és karbantartási költségek jelentik. Ezen belül is külön kiemelkednek a nukleáris hulladék kezeléséből származó ráfordítások, melyek alkalom adtán komolyan megemelhetik a villamos energia ezen előállítási módjának összesített költségvolumenét.

Az atomenergia termelésének folyamatában azonban nem az urán ára és nem is a veszélyes hulladék kezelése képezi a legnagyobb költségtényezőt a nukleáris energetikai társaságok életében, hanem egyértelműen az atomreaktorok megépítése jelenti a legnagyobb terhelést a cégek számára. Ennek mértéke komoly eltéréseket mutathat az alapján, hogy milyen reaktortípusról van szó.

Magyar Villamos Művek – a BÉT majdani szereplője és megmentője?
Magyarország energiastratégiájának súlyponti eleme az atomenergia villamos energia előállításban történő hasznosítása. Ebben a stratégiában kiemelt szerep juthat a Magyar Villamos Művek Zrt-nek (MVM), mely a hazai villamosenergia-piac domináns, integráltan működő résztvevője, egyben a Paksi Atomerőmű Zrt. 100 százalékos tulajdonosa.

A magyarországi villamosenergia-termelés és áramszolgáltatás szempontjából betöltött domináns szerepét erősíti, ha figyelembe vesszük, hogy 2007-es adatok szerint az MVM Csoporthoz tartozó cégek adták a magyar áramtermelés közel felét. Az MVM Zrt. ugyanis a Paksi Atomerőmű mellett a Vértesi Erőmű Zrt-ben is kizárólagos tulajdonos, valamint a Mátra Erőmű Zrt-ben 25,5 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

Az MVM által közvetített jövőkép kulcselemei a vállalat tulajdonosi és piaci értékének növelése, illetve a régiós pozíciók javítása mellett a tőzsdeképesség elérése. Mindazonáltal az MVM tőzsdére vezetésének esélyeit egyelőre gyengíti a jelenlegi piaci környezet és hangulat is, mivel ezek nem támogatják egy nagyobb volumenű tőzsdei kibocsátás sikeres lebonyolítását.

Amennyiben mégis sor kerül a kibocsátásra, akkor várhatóan a társaságnak csupán egy kisebbségi részét ajánlják majd fel megvételre, abból a megfontolásból, hogy az MVM továbbra is többségi állami tulajdonban maradjon. Példaként itt is a francia EDF hozható fel, amely 85 százalékos mértékben a tőzsdei bevezetése után is állami tulajdonban maradt.

Az MVM esetleges tőzsdei bevezetésének azonban politikai vonzatai is vannak. Egyrészt, az MVM megjelenésével a Budapesti Értéktőzsdén a kormány azt demonstrálná, hogy elkötelezett a magyar tőkepiac fejlődése iránt. Másfelől viszont, amennyiben a bevezetés nem valósul meg a 2010-es parlamenti választásokig, az egész koncepció is megkérdőjeleződhet, mivel kérdéses, hogy az új kormány is azonos állásponton lesz-e az MVM tőzsdére vezetésével kapcsolatban. Kérdőjelek tehát bőven vannak.

Az viszont nem kétséges, hogy a társaság bevezetésével ismét némi életet lehetne lehelni a magyar részvénypiacba, amely az elmúlt időszak eseményei folytán lassan egyszereplőssé olvad az OTP révén. Egy nagyobb horderejű bevezetés ugyanis felkelthetné olyan nemzetközi vagyon- és alapkezelők figyelmét, akik például defenzív stratégiát követve többek között nagy kapitalizációjú közszolgáltatók részvényeibe fektetik a kezelt vagyont. Ebből tehát nemcsak az MVM profitálhatna, de közvetve a BÉT is megérezné jótékony hatását.