"Az elmúlt hetekben Garantiqa Hitelgarancia Zrt.-nek több ponton sikerült lazítást elérni az Európai Unió szigorú támogatás politikai korlátozásiban. A PM-TVI napokban kiadott állásfoglalásával az utolsó adminisztratív feltétel is teljesült ahhoz, hogy a Garantiqa számottevően jobb feltételekkel tudja támogatni a kis- és közepes vállalkozások hitelfelvételeit" – mondta Radnai György, a Garantiqa vezérigazgatója.
Az egyik lényegi könnyítés, hogy a Garantiqa most már nemcsak a kamatokkal növelt hitel 80 százalékát garantálhatja, hanem a kezességvállalás elmehet akár 90 százalékig is, ha a hitel összege nem haladja meg az adott vállalkozás teljes éves bérköltségét.
Ráadásul a megkapott csoportmentesség miatt három és félszeresére emelkedett az egy vállalkozás fizetési kötelezettségeinek teljesítéséért vállalt kezesség összege azokban az esetekben, amikor a hitelt fejlesztési, beruházási, foglakozatási, környezetvédelmi, vagy K+F célokból veszik fel.
Ezeknél a hiteleknél az egy vállalkozásnak nyújtott garanciavállalás mértéke 725 millió forintról (2,5 millió euróról) 2,5 milliárd forintra emelkedhet.
„Ez azért rendkívül fontos változás, mert ügyfeleink között az elmúlt időszakban a válság miatt megjelentek a KKV-szektor legfelső rétegeibe tartozó cégek, amelyek hiteligénye sokszor nagyobb, mint a régi korlát volt”– mondta a vezérigazgató.
Fontos könnyítés az is, hogy állami viszontgarancia mellett nyújtott készfizető kezességet kaphatnak mostantól az olyan vállalkozások is, amelyek 2008 közepe után bizonyíthatóan a válság miatt kerültek nehéz helyzetbe. Ez azt jelenti, hogy a bankok és ügyfeleik akkor is megkereshetik garanciaigényükkel a Garantiqát, ha új fedezet bevonása nélkül a hitelt felmondaná a pénzintézet.
A TVI által kiadott állásfoglalás révén a Garantiqa belépett az 500 ezer euró átmeneti támogatást nyújtó intézmények közé. Ez az EU által nemrégiben jóváhagyott keret arra szolgált, hogy a tagállamok vállalkozásokat támogató intézményei 2010 decemberéig átmenetileg olyan cégeket is külön engedély nélkül támogatni tudjanak, amelyek már nem lennének jogosultak állami támogatásra.
Ez általában akkor következik be egy cég életében, amikor a neki nyújtott állami támogatások mértéke hároméves távlatban átlépi a „kis összegű támogatás” értékhatárát, azaz a 200 ezer eurót, vagy az egyedi kezességvállalás nagysága a 2,5 millió eurót. Most ezeknek a vállalkozásoknak lehetőségük nyílik arra, hogy 500 ezer euró erejéig további állam támogatást, így például állami viszontgarancia mellett nyújtott hitelgaranciát vegyenek igénybe.
|