Az 1%-os felajánlásoknak köszönhetően tavaly bevezetett első vidéki gyermekmentő, valamint az eltelt időszak sikerein felbuzdulva, az alapítvány célja a szolgálat kiterjesztése vidéki településeken, hosszabb távon az országos lefedettség elérése.
A szolgálat kiterjesztésének lehetőségei Magyarországon
A Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat Közhasznú Alapítvány legfőbb törekvése, hogy a szolgálat idővel az egész ország területét lefedje. Jelenleg két speciálisan átalakított mentőkocsit üzemeltetnek, egyet Budapesten, egyet pedig Miskolcon.
Az alapítvány a meglévő mentőautók mellett a tavalyi adományokat, valamint az idei felajánlásokat felhasználva, vidéken is szeretne beindítani még egy gyermek-mentőorvosi kocsit, melynek költsége 25 millió forint, de tartalék autóval együtt elérheti a 33 millió forintot is. További gyermek-mentőautó beindítására elsősorban azokban a régiókban van lehetőség, ahol van elegendő gyermekintenzíves orvos, mint például Debrecenben, Szegeden, Pécsen, esetleg Győrben és Szombathelyen.
Az újabb fejlesztés során azonban nem elegendő az autók beszerzésének és átalakításának költségeivel számolni, ugyanis a mentéshez szükséges egyszer használatos eszközök átlagosan havi 2 millió, műszerfejlesztésekkel együtt 3,5 millió forintot emésztenek fel.
Az autókkal és felszerelésekkel kapcsolatos kiadásokat is az 1%-os felajánlásokból fedezi az alapítvány, a mentősök bérét és az autók üzemanyagköltségét pedig az Országos Mentőszolgálat biztosítja. Az alapítvány pénzügyi adatai publikusak, tartozásaik nincsenek, működésükhöz nem köthető semmilyen visszaélés vagy botrány.
Professzionális gyermekmentés
A gyermekmentők a hét minden napján, Budapesten napi 24 órában, vidéken napi 12 órában a megszokott 104-es telefonszámon érhetők el. A bejelentés alapján az Országos Mentőszolgálat Központi Irányító Csoport diszpécserének felelőssége eldönteni, hogy ténylegesen szükség van-e a gyermekmentőre, hiszen kulcsfontosságú, hogy az valóban a legindokoltabb, legsúlyosabb esetekhez jusson el.
A gyermekmentőkön kizárólag képzett, végzett és tapasztalt gyermekorvos dolgozhat – jelenleg 34 gyermekintenzíves orvos (közülük 20-an a kezdetek óta), 6 hivatásos mentápoló és 10 hivatásos mentő-gépkocsivezető vesz részt a mindennapi munkában.
A gyermekmentők a hazaadott csecsemőktől, egészen serdülőkorig mentik a gyerekeket.
|