A cebr kutatóintézet felmérése szerint Magyarországon évente körülbelül 425 milliárd forintot költenek üzleti célú nyomtatásra. Ebből 162 milliárd forint kihelyezett nyomtatásra és 263 milliárd forint házon belüli nyomtatásra megy el. Csupán a házon belüli nyomtatás fejlesztésével nem kevesebb, mint 6,5-20 milliárd forintnyi megtakarítást lehetne elérni éves szinten. Emellett további 10 milliárd forintnyi megtakarítás keletkezhet a kihelyezett nyomtatás házon belülre viteléből.
Hatékonyabb nyomtatással hazánkban összesen több mint 33 milliárd forinttal lehetne növelni a termelékenységet, mely a GDP 0,05 százaléka. Ha ezek a nyomtatási szokások elterjednek a magyar gazdaságban, azzal nemzetközileg versenyképesebbé tehetik a cégeket, fellendíthetik az exportot és az üzleti befektetéseket, valamint csökkenthetik az importot és a fogyasztói árakat.
Válság idején a cégek erős nyomás alatt vannak, hogy csökkentsék a működési költségeiket. A legújabb technológiai fejlesztések és nyomtatási megoldások megteremtik a lehetőséget az állami és magáncégeknek egyaránt, hogy jelentős nyomtatási költség megtakarítást realizáljanak, növelve versenyképességüket.
Az OKI Printing Solutions megbízásából a piacvezető független gazdasági tanácsadó cég a Centre for Economics and Business Research (cebr) által az EMEA régió 23 országára – Magyarországra is – kiterjedően végzett vizsgálat alapján ráadásul ezek az eszközökben és humánerőforrásban megjelenő megtakarítások a szervezetek nyomtatási feladatait tekintve minőségi kompromisszumok nélkül megvalósíthatóak.
A felmérés kimutatta, hogy a vizsgált országokban – többek között az Egyesült Királyságban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban valamint számos Közép-európai országban és a Közel-Keleten – a szervezetek közel 260 milliárd dollárt költenek évente nyomtatásra, beleértve a mintegy 76,8 milliárd dollárnyi külső cég megbízásával elvégzett nyomtatást.
“Az említett összeg több mint Írország teljes GDP-je. Egyértelmű, hogy a régióban, így hazánkban is, a költségek lefaragása komoly hatással lenne az üzleti hatékonyságra” – kommentálta a kutatás eredményét Horváth István, a Stratégiai Elemzések Központjának elemzője.
A költségcsökkentésen felül a nyomtatás kezelésben végrehajtott változtatásoknak a környezetre gyakorolt hatása is jelentős lenne, különösen a felesleges szállítás és hulladék termelés kiküszöbölése. Csupán Magyarországon közel évi 13 ezer tonnával kevesebb széndioxid kibocsátást eredményezhetne, ami 3500 személyautó éves környezetterhelésével egyenértékű.
A kutatás szerint két speciális területen hajtható végre a költség-megtakarítás:
1) A legújabb nyomtatási és másolási technológiák alkalmazásával, az eddig külső cégek által végzett nyomtatási feladatok hatékonyan megoldhatóak házon belül is, minőségvesztés nélkül. Az ilyen módon házon belül tartott nyomtatási feladatok körében megtalálhatóak az előre nyomtatott levélpapírok, névjegykártyák, professzionális bemutató anyagok, speciális címkézések (pl.: értékesítési, gyártási, egészségügyi) és egyéb marketing és reklám anyagok, mint a hírlevelek és céges magazinok előállítása is.
„A felmérés becslései alapján a külső cég megbízása helyett a cégen belül elvégzett nyomtatási feladatok éves szinten világszerte mintegy 5400 millió dollárnyi megtakarítást eredményezhetnek, míg hazánkban 10,519 milliárd forintnyit. A megtakarítások nagy része abból fakad, hogy kevesebb hulladék keletkezik, hiszen mindig csak a szükséges mennyiségű alapanyag nyomtatására kerül sor, akkor és ott, amikor arra szükség van” – osztotta meg a felmérés eredményeit Benjamin Williamson, a cebr kutatója.
2) A megfelelő nyomtatási technikák alkalmazásával, hatékonyabb nyomtatással további megtakarítások érhetőek el a ráfordított idő és a nyomtatási eszköz, illetve a papírmennyiség-felhasználás optimalizálásával. A nyomtatók pontos beállításával a papírhulladék mennyisége és az időveszteség is csökkenthető.
A felmérés alapján a belső nyomtatás menedzsment fejlesztése világszinten akár 6,2-19,6 milliárd dollár, míg hazánkban 6,5-20 milliárd forint megtakarítást eredményezhetne a házon belüli nyomtatás hatékonyabb kezelése.
Az EMEA régió egészében a legnagyobb éves megtakarítások az üzleti szektoron belül a közigazgatásban (hivatali ügyintézés) realizálhatók (2,8 milliárd dollár), ezt követi az oktatás (2,5 milliárd dollár) valamint az építészeti és műszaki/mérnöki szektor tevékenysége (2,3 milliárd dollár). Magyarországon a legnagyobb mértékű megtakarítás a közigazgatásban realizálható, 3,998 milliárd forint, míg az oktatási szektor 2,795 milliárd forintot tudna így megtakarítani.
A felmérés további megállapításai:
• Jelentős különbségek mutatkoznak az országok között a kihelyezett és a házon belüli nyomtatási költség megoszlások arányában. Oroszországban például a kihelyezett nyomtatási feladatok csupán a teljes nyomtatási költség 14%-át teszik ki, míg Svájcban ez a mennyiség a költségek közel felét (45%-át) jelenti. Magyarországon a kihelyezett nyomtatási lehetőség használata relatíve magas, mintegy 38 százalékát adja a teljes nyomtatási költségeknek.
• A cebr gazdasági előrejelzése alapján, azontúl, hogy a cégek valamint az adminisztráció szempontjából jelentős előnyökkel jár a tudatosabb nyomtatás tervezés, hosszútávon a változtatások mérhető emelkedést eredményezhetnek a GDP-ben, a befektetések számában továbbá a fogyasztói keresletben.
• A felmérés megállapítja, hogy a vizsgált országok esetében a hatékonyabb nyomtatás 2018-ra a GDP 31,9 milliárd dolláros emelkedését eredményezheti illetve a befektetések mintegy 9,1 milliárd dollárral emelkedhetnek ezalatt az idő alatt. A jobb hatékonyság, jobb termelékenységet eredményez, melynek következtében a cégek alacsonyabb előállítási költséggel számolhatnak, így a fogyasztói kereslet 2018-ra 9,6 milliárd dollárral növekedhet, mindez a lecsökkentett nyomtatási költségek eredményeként.
„Előrejelzéseink szerint a hatékonyabb nyomtatásra való áttérés akár több mint 33 milliárd forinttal növelheti a GDP-t, a nettó exportot pedig 2,6 milliárd forinttal, mivel a hatékonyabbá váló magyar cégek az egész világon sokkal eredményesebben versenyezhetnek. Várakozásaink szerint az ilyen típusú gazdasági változás akár 9,6 milliárd forintos befektetés‐növeléshez vezethet” – ismertette a hazánkra vonatkozó eredményeket Horváth István, a Stratégiai Elemzések Központjának elemzője.
A digitális forradalom
Ezen kívül a tanulmány két egyéb trendre is kitér, amelyek elősegítik a cégek számára a házon belüli hatékony dokumentum nyomtatást.
Elsőként: a cégek a legtöbb dokumentumot elektronikus formában osztják meg, akár az interneten akár e-mail formájában, ennek eredményeképpen a dokumentumok gyorsan kézbesíthetők és azonnal nyomtathatók, ha szükséges.
Másodszor: ahogy a nyomtatási technológiák fejlődnek úgy válnak egyre olcsóbbá, a cégek számára olyan professzionális minőségű anyagok és eszközök, amelyeket korábban csak erre specializálódott külső szolgáltatók bevonásával kezelhettek.
Benjamin Williamson kutató azt is megemlítette, hogy “a legújabb cégen belüli nyomtatási technológiák lehetővé teszik, hogy csak igény esetén kerüljön sor a nyomtatásra, a megfelelő időben és kizárólag a szükséges mennyiségben. Ez gyorsabb, költséghatékonyabb és környezetbarátabb nyomtatási szemléletet eredményez.”
„Ahogy a felmérés is megállapítja, a nyomtatás minden cég számára alapvető, mégis gyorsan változó igényeket támasztó tevékenység” – mondta Érdi-Krausz Gábor, az OKI Systems (Magyarország) Kft. ügyvezető igazgatója. „Ezek a változások pedig igazi lehetőséget teremtettek a jobb nyomtatási megoldásoknak, melyek jelentősen hozzájárulnak a termelékenység növeléséhez – és a verseny kiélezéséhez" – tette hozzá az ügyvezető igazgató.
|