Az egész világot érintő gazdasági, pénzügyi és hitelválság különösen sújtja az elektronikai berendezéseket gyártó vállalatokat, ez alól a szórakoztatóelektronikai és irodatechnikai berendezéseket, mobiltelefonokat és napelemeket gyártó Sharp sem kivétel.
A vállalatokat a nehéz piaci körülmények, többek között a válság miatti keresletcsökkenés és a digitális termékek árcsökkenése is sújtja. Ilyen helyzetekben olyan átszervezésekre van szükség, melyek hatására még hatékonyabbá válhat a termelés, de emellett kiadáscsökkentésre is szükség van.
A legfrissebb információk alapján a márciusban végződő tavalyi pénzügyi évben a cég nettó vesztesége 130 milliárd jen, amely forintban kifejezve kb. 300 milliárd. Ez mintegy 30 milliárd jennel magasabb, mint a legutóbbi előrejelzésben szereplő érték. Az eladások nettó értéke 2850 milliárd jen, amely 16,6 százalékkal marad el a tavalyi eredménytől. A működési veszteség várhatóan 60 milliárd jen körül alakul. A japán cég pénzügyi helyzetéhez hozzájárul az is, hogy a befektetési céllal vásárolt kötvények is vesztettek értékükből, illetve egy, az amerikai hatóságok által kiszabott bírság is.
Reorganizáció és kiadáscsökkentés
Az átszervezés elsősorban az LCD-panelgyártást és a személyzeti politikát érinti, de új üzleti modell kidolgozását is magában foglalja. Az LCD gyártás terén gyökeres változást fog hozni a Sharp új gyárának októberi megnyitása, mely a világ első tízedik generációs LCD üzeme, ahol a nagyméretű kijelzők előállítása lényegesen gazdaságosabb, mint a régebbi gyárakban. A régebbi bázisok egyes, kevésbé gazdaságos gyártósorait leállítják, csupán a kisebb méretű kijelzők gyártása marad meg ezeken a helyeken.
A cég a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektet a feltörekvő piacokra, elsősorban Kínára, ahol főként a mobiltelefonok terén várható komoly növekedés. A Sharp emellett a napenergiát hasznosító termékek terén is ki kívánja terjeszteni tevékenységét, csakúgy mint a légkondicionáló-berendezésekhez kifejlesztett technológiák és a LED világítótestek területén. Valamennyi iparágban közép- illetve hosszútávon növekedésre számít a japán vállalat.
A humánerőforrás menedzsment terén is változások várhatók. A 1700 dolgozót érintő átszervezés célja a hatékonyság további növelése, 1500 szerződéses munkavállalónak pedig a szerződés lejárta után nem hosszabbítják meg a szerződését.
A válságra való tekintettel a felsővezetők fizetését akár harminc százalékkal mérséklik, a 2009 júniusi prémiumok kifizetése pedig elmarad. A kiadáscsökkentés a munkaerőre fordított összegek mellett többek között a marketing-kiadásokat, az eszközállományt, az utazási költségeket és a tevékenység-kiszervezéseket (outsourcing) is mérséklik.
A Sharp tervei között szerepel az összeszerelési tevékenység lokalizálása helyi partnereknél (EMS, ODM), ily módon minimális beruházási költséggel maximális hatékonyság érhető el. A legfejlettebb technológiákat érintő kulcsfontosságú termelési tevékenységek, mint például az LCD panelek előállítása Japánban marad.
Ezekkel az elképzelésekkel, a hatékonyság növelésével, a business-to-business üzletágak kiterjesztésével, és az új üzletágak erősítésével a Sharp megfelelő válságkezelő intézkedéscsomagot indít, amellyel közép- és hosszútávon biztosítja stabil pozícióját az elektronikai termékek piacán.
|