Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Komoly problémák az építőiparban

2009.04.20
A várakozásoknál lassabban, nem egészen 15 százalékkal emelkedett az első negyedévben a felszámolt építőipari vállalkozások száma a tavalyi év azonos időszakához képest – derül ki az Opten céginformáció szolgáltató cég legfrissebb jelentéséből. Nem lehetünk még optimisták, hiszen a felszámolások lényegesen több nagy árbevételű céget érintenek, mint korábban – véli az Opten stratégiai igazgatója.

2009 első negyedévében 815 építőipari céggel szemben indult felszámolási eljárás, miközben tavaly az első három hónapban 711 cég jutott erre a sorsra – adta hírül az Opten céginformáció szolgáltató cég.

„Ez számszerűen nem egészen 15 százalékos növekedésnek felel meg, de a felszámolt cégek árbevétele lényegesen magasabb, mint korábban, és ez az építőiparra jellemző megrendelési láncok miatt problémákat vetít előre e cégek alvállalkozói körében – mondja Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója.

A válság első 3 hónapjában a pánikhangulat miatt indított felszámolások száma lényegesen nagyobb mértékben emelkedett, mint az elmúlt negyedévben, de a valós gazdasági válság és a zuhanó megrendelés-állomány csak most kezdi éreztetni hatását az ágazatban. Csorbai szerint a megrendelés nélkül maradt cégek száma nagyjából megfelel a várakozásoknak, de a tulajdonosok jellemzően nem várják meg a felszámolást, hanem végelszámolással próbálják megszüntetni cégeiket.

Erre utal, hogy a végelszámolások száma az első negyedévben 40 százalékkal 478-ra nőtt. Az Opten stratégiai igazgatója úgy véli, ez kedvező jelenség lehetne, mert az ágazatnak rossz híre van, a szétaprózódott tulajdonosi szerkezetben sok a fizetés nélkül tönkremenő, kiürített, vagyon nélküli társaság. Félő azonban, hogy a végelszámolások egy jó része is átalakul felszámolássá a kifizetetlen számlák felszínre kerülése után.

Ebben a környezetben még a jelenleginél lényegesen több cég megszűnését, vagy összeolvadását is egészséges konszolidációnak kellene tekinteni – véli a stratégiai igazgató. Vélekedését több építőipari szakmai szervezet vezetője, köztük Koji László, az ÉVOSZ alelnöke, illetve Bacsárszki Pál, az Építőipari és Innovációs Klaszterek Országos Tanácsának elnöke is osztja. Korábbi nyilatkozataikban a magyar építőipar prioritásai közé sorolták, hogy a jelenlegi 90 ezer építőipari vállalkozás 10-15 ezer versenyképes céggé alakuljon, a kényszervállalkozókból pedig jól fizetett alkalmazottak váljanak.

Az Opten adatai szerint 2009 első negyedévében hosszú idő óta először visszaesett a végrehajtási eljárás alá vont cégek száma. A végrehajtások száma a megelőző két évben – szinte kizárólag az APEH megnövekedett aktivitásának eredményeként – gyorsan emelkedett. Most azonban az első három hónapban mindössze 1719 cégnél kopogtak a végrehajtók, míg egy évvel korábban még több mint 2400 céggel szemben rendelték el a végrehajtást.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu