A cég ügyvezetője, Hegedűs Viktor elmondta, „A jövőt mi a csúcstechnológia és a praktikum összefonódásában látjuk. Felhasználóbarát és könnyen kezelhető készülékeink ötvözik a telekommunikáció és az informatika jól bevált eredményeit a legújabb high-tech innovációkkal. Termékeink elengedhetetlen részévé válnak a hétköznapi életnek, legyen szó akár irodai, üzleti vagy szabadidős felhasználásról.”
A rendezvényen a sajtó és a szakma számára bemutatott eszközök között volt olyan, amelynek neve nem ismeretlen – a Siemens Gigaset magas minőséget képviselő asztali telefonjainak forgalmazói jogát az LCP Systems nyerte el -, de a termékek legtöbbjének hazai bevezetése a cég nevéhez kötődik. Ezek a termékek a hazai közönség számára mindeddig nem voltak elérhetők.
Vuzix iWear videoszemüveg család
A 80-as évek sci-fi filmjeinek elengedhetetlen kellékeként a jövő csúcstechnológiáját szimbolizáló videoszemüveget ez idáig csupán hollywood-i produkciókból ismerhette a hazai közönség, mostantól azonban bárki elérheti, és kedve szerint használhatja otthon, utazás közben vagy éppen az edzőteremben.
A Vuzix termékeivel nemcsak saját virtuális házimozinkat hozhatjuk létre, de a szemüveg – egy mozgásérzékelővel felszerelkezve - videojátékokhoz is használható. A megfelelő videokimenettel rendelkező készülékhez csatlakoztatva egy akkora virtuális képernyő tárul a használó szeme elé, mintha egy 158 cm-es tévét nézne 3 méter távolságból – így nem csak a filmnézés élménye fokozható, hanem a videojátékok kedvelői számára is utánozhatatlan élményt nyújt. A kép a fejmozgásunkat követve valósághűen követi a virtuális látványt. A kényelem érdekében a szemüvegeken különböző fókusz-beállításokra van lehetőség, és a legnehezebb modell súlya sem haladja meg a 110 grammot.
UMID „mbook” a kompakt eszközök kedvelőinek
A UMID termékcsalád hazánkban elsőként debütáló tagja, a 158 x 94,1 x 18,6 mm méretű és mindössze 315 gramm súlyú mbook, egy rendkívül sokoldalú mini netbook. A készüléken – szinte egyedülálló módon – Microsoft Windows XP operációs rendszer fut, és 4,8" méretű, érintésérzékeny TFT LCD-kijelzővel, valamint beépített 1,3 megapixeles webkamerával rendelkezik.
A zsebben is hordozható kéziszámítógép várhatóan azok tetszését nyeri majd el, akik gyakran kénytelenek vállukon cipelni méretes notebookjukat. A készülék elegáns fekete és könnyedebb fehér kivitelben érhető majd el az LCP Systems Jóvoltából. Az innovatív mini netbook egyesíti a mobil készülékek előnyeit, a hagyományos laptopok sokoldalúságával és tudásával. A készülékhez USB-portján keresztül bármilyen további kompatibilis periféria csatlakoztatható, továbbá a vezeték nélküli és Bluetooth kapcsolat aktiválása is elérhető csupán egyetlen gomb lenyomásával.
i-mate smartphone család
A 2001-ben alapított i-mate a Windows Mobile rendszert futtató üzleti okostelefonok egyik vezető fejlesztője. Készülékei megbízható minőséggel, high-end specifikációival, valamint hozzáadott értéket növelő szolgáltatásaival vezető szerepet játszanak az innovatív mobiltelefonok piacán. Az i-mate különleges szoftveres megoldásai jobb használhatóságot, egyénre szabhatóságot és biztonságot jelentenek felhasználóik számára.
Az i-mate készülékek további erénye, hogy a megszokottnál több hardveres gombbal vannak ellátva, így a felhasználó könnyen és egyszerűen tud eligazodni a rendszerben, és a lehető legrövidebb úton juthat el a kívánt menüpontig. A bemutatott modellek mobil kliensként vállalatirányítási rendszer futtatására is alkalmasak. A készülékek között találhatunk ipari védelemmel ellátott modelleket is. A termékek az LCP Systemsnek köszönhetően magyar nyelvű operációs rendszerrel is elérhetőek lesznek.
Sonim – állja a sarat!
A Sonim strapa-telefonjainak állóképességét kifejezetten extrém felhasználási körülményekre tervezték. A másfél méterig tökéletesen víz-, de ezen kívül por-, hő- és ütésálló készülékek tükröződés- és karcmentes LCD-kijelzővel veszik fel a harcot a természeti erőkkel szemben. A készülék mérete, valamint a gumírozott burkolat egyenetlen felülete lehetővé teszi, hogy akár kesztyűben is biztonságosan és precízen lehessen használni. A zajos, ipari körülmények között történő alkalmazás során fontos szerepet játszik a hangerő széles skálájú szabályozhatósága. A készülék kijelzője 67 x 37mm nagyságú, 128 x 160 pixel felbontású, és Bluetooth-kapcsolatra alkalmas. Felhasználóbarát jellegét mutatja a leegyszerűsített, színes, ikonos elrendezésű operációs rendszer.
A Sonim strapa-telefonjai esetében nem maradhat említés nélkül, hogy a készülék több mint 200 órás készenléti idővel rendelkezik 1100 mAh-ás akkumulátornak köszönhetően. A Sonim strapa-telefonjainak tökéletes kiegészítője lehet a termékbemutatón ismertetett napelemes hátizsák, amely több napos, természetben töltött túra alkalmával is áramforrást biztosít, így használói napenergia segítségével tölthetik fel mobiltelefonjukat, navigációs készüléküket.
Siemens Gigaset – a német minőség
A piacvezető német márka, a Siemens Gigaset neve hazánkban már ismerősen cseng. Újonnan bevezetett asztalitelefon-családjáról azonban mindenképpen érdemes néhány szót szólni. Az otthoni és irodai használatra tervezett készülékek – asztali vezetékes és vezetéknélküli, valamint IP-telefonok – az ECO DECT (környezetbarát) technológiának köszönhetően 60%-kal kevesebb energiát fogyasztanak, mint a hagyományos vezeték nélküli telefonok.
A Siemens Gigaset készülékek további különlegessége a HSP innováció alkalmazása, ami a lehető legjobb hangminőséget biztosítja kihangosítás funkcióban is. Az LCP Systems kínálatában a jövőben a Siemens Gigaset asztali telefonok minden modellje elérhető lesz, az alacsonytól egészen a luxuskategóriás modellekig.
Fimca – multimédiás IP asztali telefonok
A Fimca multimédiás IP-telefonjaival készül meghódítani a hazai piacot. Igényes kivitelű asztali modelljei teljes körű vezeték nélküli szolgáltatással és WiFi internetkapcsolattal támogatják az üzleti jellegű használatot.
A készülékek alkalmasak mind internetes, mind normál telefon-üzemmód használatra, a beépített webkamera és a 7” méretű, nagy felbontású, érintőkijelzős képernyő segítségével pedig videokonferencia lebonyolítására, fotó és filmlejátszásra, e-mail küldésre, internet-használatra. A bemutatott készülékek bluetooth-kézibeszélővel és elforgatható képernyővel rendelkeznek a nagyobb mozgástér biztosítása érdekében.
Blaupunkt és Oxygen – az autóhifi szegmensből
Az LCP Systems autóhifi szegmensének kínálatában a Blaupunkt idei évi induló modelljei - Stockholm, Buenos Aires - mellett feltűnik egy a német márkához hasonlóan magas minőségi szabványok szerint gyártott, ám Magyarországon eddig csupán a hangminőség versenyekről ismert amerikai márka, az Oxygen.
A cég - az Oxygen közép- és felső kategóriás erősítői és hangsugárzói mellett - nemrégiben megjelent fejegység-választékát is bemutatta. Már a belépő modell is RDS, 4x50W, 4V RCA kimenettel, SD-kártya olvasóval, front USB-csatlakozóval, távirányítóval, és front aux-in bemenettel van ellátva. Az egyedi dizájnnal tervezett modellek különlegessége az érintésérzékelős, körkörös hangerő-szabályozósáv, valamint az egydines, 3,5” méretű TFT kijelzős DVD-fejegység.
A fejegységeknek kiváló kiegészítői a legkorszerűbb alkatrészekből felépített, ideális tervezésű és felépítésű erősítők és az esztétikus megjelenésű hangszórók, melyeknek jellemzői a kellemes magas hangok (selyem-dóm) és az újfajta membránszél.
Az újonnan bevezetésre kerülő innovatív termékek színesítik az egyre kevesebb szereplővel bíró „car-audio” piacot. Emellett a két világszínvonalú márka az LCP Systems termékkínálatát is izgalmasabbá és teljesebbé teszi.
Becker navigációs család
Az LCP Systems mostantól elérhetővé tette a hazai vásárlók számára Németország prémium kategóriás navigációs termékcsaládját is. A termékbemutatón a figyelem középpontjába került a Becker két egyedi dizájnú modellje. Egyrészt a Becker Z250 Ferrari Edition, amely eredeti Ferrari-piros "Rosso Corsa" színű karosszériával, egyedi multimédiás tartalmakkal, exkluzív anyagminőséggel, Bluetooth kihangosítással és SiRF InstantFix II technológiával rendelkezik.
Másrészt a navigációk csúcsragadozója, a krokodilmintázatú Becker Z100 Crocodile Edition, amelynek, cseppálló burkolata főleg motoros vagy más „outdoor” jellegű használatra teszi alkalmassá a készüléket. A Becker modellek saját kezelőfelületű, de i-Go alapokon működő navigációs rendszerei - az LCP Systems forgalmazásában először – a gyári Navteq térképek mellett TopMap alapú kiegészítő kártyával kerülnek forgalomba. Ez biztosítja a friss és maximális lefedettségű térképkínálatot a hazai és a gyakrabban látogatott környező országokban is.
iconX - újabb ínyencségek a hazai konyhából
Az LCP Systems saját telekommunikációs-navigációs termékcsaládját 2008 őszén mutatta be először. Így a vállalat termékbemutatójáról természetesen nem hiányozhattak az iconX márkanév alatt megjelent újdonságok sem. A már ismert PNA-család után most egy igazi prémium kategóriás navigációs eszköz is bemutatásra került, az iconX A410-es modell.
A minőségi garanciát a nemzetközileg elismert, az Asus érdekeltségi köréhez tartozó OEM-gyártó – első, de idén még biztosan nem az utolsó modellje - a hazai fejlesztésű szoftverek és a hozzáadott értéket növelő szolgáltatások jelentik. A szokatlanul hosszú, 3 év terméktámogatás, az online, WEB2-es szolgáltatásokkal kínáló, egyre népszerűbb MyClub közösségi portál és a különböző kedvezményes vásárlási lehetőségeket biztosító klubkártya változatlanul az iconX tulajdonosok rendelkezésére áll.
A termékek eredeti Herbert Richter tartóval kerülnek forgalomba, így azokhoz további számos, szabványos kiegészítő is megvásárolható.
Újdonság továbbá, hogy a korábbi G300 modellek utódaként az iconX G310 nevű, kisméretű modellje gyöngyházfényű borítással és teljesen sík, úgynevezett Flat kijelzővel lesz majd elérhető. A készülék kiváló szoftveres és hardveres megoldásokkal, az A410-hez hasonlóan a Nav N Go iGo 8 alapú térképeivel, mindig az elérhető legfrissebb térképadatbázissal, túra-navigációra is alkalmas extra szoftverekkel, többnyelvű szótárprogrammal és multimédiás funkciókkal rendelkezik.
Míg a G310 esetében a hagyományos iGo 8 felület mellett egy könnyített kezelőfelületű skin is választható lesz a felhasználók számára, az A410 esetében már három platformot választhatnak a vásárlók: hagyományos mellett megjelenik a pro és easy kezelőfelület, amelyek rengeteg újdonságot jelentő extrát tartalmaznak, s ezzel jelentős mértékben megkönnyítik a navigációt.
A résztvevők megismerhették az iconX első MP4 lejátszóit is, melyeket a magas minőségi jellemzőik mellett szintén a hozzáadott értéket növelő szolgáltatások emelnek ki a piacon elérhető MP4 lejátszók közül. A termékhez a forgalmazó kedvezményes zeneletöltést biztosít – immár hagyományosan a dalok.hu lelkes csapatának köszönhetően –, amely a legális zeneletöltés elterjedését támogatja.
Az újdonságok között praktikusságával tűnt ki az iconX konyhai DVD lejátszója, amely várhatóan minden háztartás kedvelt darabja lesz – a konyhabútorra felszerelhető eszköz DVD, CD, MP4 lejátszására, valamint televízió- és rádióadás vételére is alkalmas. Ezen kívül találkozhattunk még a tervekben szereplő iconX asztali karaoke – DVD lejátszójával is, amellyel baráti, vagy családi körben énektudásunkról adhatunk tanúbizonyságot.
|