A Canon, a digitális képalkotási technológiák egyik vezető vállalata számára az erőforrások fenntartható felhasználása régi hagyomány, így a vállalati kultúra szerves részeként nem csupán a szervezet életében, hanem kezdeményezéseiben is komoly szerepet játszik.
A Canon az erőforrások takarékos felhasználását kifejezetten innovatív eszközök segítségével igyekszik elérni. A „zöld” szemlélet éppen ezért minden termék és megoldás fejlesztésének egyik meghatározó eleme.
A Canon saját környezettudatossági irányelveket vezetett be vállalaton belül, amelyeket minden évben különféle tevékenységeken keresztül ültet át a gyakorlatba. A vállalat az ésszerű egyensúlyt próbálja megtalálni a környezet és technológia között, nemcsak üzletmenetében és technikai fejlesztésein keresztül, hanem gyártási folyamataiban, sőt még marketingtevékenységében is.
Elismert környezetvédelmi törekvések
A Canon és leányvállalatainak biztonságos ipari termelését és környezetvédelmi törekvéseit a nemzetközileg elismert ISO 14001 szabvány szerint tanúsították. Ezzel a szabvánnyal hivatalosan is elismerték, hogy a Canon termékei, szolgáltatásai, illetve az ezekhez kapcsolódó gyártási folyamatok megfelelnek bizonyos nemzetközi környezetvédelmi előírásoknak.
A vállalat 2006 óta belső kezdeményezése nyomán csak olyan gépjárművekkel bővíti autóparkját, amelyek szén-dioxid kibocsátása 180 g/km alatti, sőt 2009 júniusától ezt a határt tovább csökkenti 160 g/km-re. A legtöbb Canon nyomtató és multifunkcionális készülék elnyerte az „Energy Star” megjelölés használatának jogát, amely az Európai Unió által bevezetett energiatakarékos irodai berendezések jelölésére szolgáló minősítés.
Ezen kívül folyamatosan növekszik azon Canon készülékek száma, amelyek megkapták a „Blauer Engel” (Kék Angyal) környezetvédelmi minősítést. A Kék Angyal cím olyan termékeket és szolgáltatásokat jelöl, amelyek átfogó módon kezelik mind a környezetvédelem, mind a fogyasztóvédelem szempontjait. Minden Canon termék környezetbarát csomagolásban kerül forgalomba.
A Canon papír „Nordic Swan” (Északi hattyú) öko-címkét kapott, amellyel a fenntartható fakitermelést folytató vállalatok termékeit jelölik. Mindezek mellett természetesen a Canon minden vonatkozó törvényi rendelkezést betart, továbbá követi a WEEE, a RoHs, a REACH, valamint az elemek és akkumulátorok kezelésével kapcsolatos 2006/66/EK – a használt akkumulátorok visszavételére és kezelésére vonatkozó – irányelv előírásait.
Környezettudatos tintapatron feldolgozás
A hulladék mennyiségének csökkentése fontos része a Canon vállalati filozófiájának, így a lehető legkisebb környezeti terhelést jelentő módszereket használják a fejlesztések, valamint a napi működés során.
A Canon az újrafeldolgozás úttörőjeként 1990-ben indította el világszerte a tintapatron-újrahasznosítási programot. Ennek keretében a patronok minden alkatrésze újrafelhasználásra vagy újrafeldolgozásra kerül. A festék mellett a Canon tintapatronjai az összes fontos kopóalkatrészt is tartalmazzák, így a csere után a készülék gyakorlatilag olyan, mintha új lenne.
A Canon belső előírásai szerint a patron elemeinek 75 százalékban újrahasznosíthatónak kell lenniük, a fennmaradó alkatrészeknek pedig 100 százalékban újrafeldolgozhatóknak. A vállalat a program bevezetésétől egészen 2008 végéig 212.000 tonnányi tintapatront gyűjtött be és dolgozott fel újra. 100.000 összegyűjtött festékkazettából 9.599 kilogramm alumínium és 40 tonnányi műanyag nyerhető ki, amely egymillió liter fosszilis üzemanyagnak felel meg. A Canon ezzel is a természeti erőforrások hatékony felhasználását szolgálja.
„Zöld” gyártási folyamatok
Az újrafeldolgozás más területeken is kiemelt téma a fenntarthatóság szempontjából. A Canon nyomtatópapír Európa leginnovatívabb papírgyáraiban készül, és alapanyaga kizárólag telepített erdőkből származik, amelyeket a fenntartható gazdálkodás szellemében művelnek.
A környezeti felelősség már a gyártási folyamat során is megnyilvánul, hiszen a fehérítés klór használata nélkül történik, és a csomagolás legalább 50 százalékban újrafelhasznált anyagokból készül. A Canon számológép-forgalmának körülbelül 35 százalékát a 100 százalékban újrafeldolgozható anyagokból készült modellek adják.
|