A hazai ipar sokat emlegetett versenyképességének elsősorban nem az előállított áruk minősége szab határt, ez többnyire inkább javítja az exportra készülő vállalkozások kilátásait.
Inkább a hazai vállalatok jelentős részére még mindig jellemző rugalmatlanság és pontatlanság az, ami gátja lehet egy hosszú távú külföldi együttműködésnek. Ezeken a gondokon pedig csak a folyamatok átszervezésével, az ellenőrzés magas fokú automatizáltságával lehet segíteni − ismerteti álláspontját a MultiSoft Kft. projektigazgatója.
Kárpáti Zoltán hozzátette, ennek a folyamatnak a kulcsa egy vállalatirányítási rendszer, mellyel szemben jogos elvárás, hogy maradéktalanul megfeleljen a vonatkozó élelmiszeripari előírásoknak, miközben alkalmas azok betartatására. Úgy tűnik − folytatta a vezető −, erre az összefüggésre egyre több hazai vállalkozás jön rá, mert az integrált vállalatirányítási rendszerek iránti kereslet a válság ellenére is folyamatosan nő. Az élelmiszeripari megoldás kifejlesztése óta összesen hét rendszert vezettünk be ezen a területen, olyan cégeknél, mint a BakeMark Magyarország, az ESCA, a Göteborgs Food, vagy a Stamag-Ireks, míg a 2009-es évből eltelt alig két hónap alatt az érdeklődők száma ennek többszöröse, és várhatóan az idei megrendelések is jóval e fölött lesznek.
A fokozott igény azzal magyarázható, hogy a termelői, kereskedelmi folyamatok precizitása integrált rendszer nélkül egy bizonyos szint fölé nem növelhető, márpedig az Unió élelmiszerkereskedelmében az alapkövetelmények gyakran e szint felettiek.
Egy korszerű ERP mellett viszont nem fordulhat elő, hogy jelentős mennyiségű árunak a raktárban jár le a szavatossága, hogy az árukészlet és a raktárfőkönyv eltérést mutat, vagy hogy egy megrendelés késve, nem megfelelő mennyiségben és minőségben jut el a vevőhöz. Segítségével a likviditás kezelése gördülékenyebb, szélesebb vevőkört olcsóbban lehet kiszolgálni, miközben a jellemző megtérülés mindössze két-három év, ami az uniós pályázati pénzek igénybevételével tovább csökkenthető.
A MultiSoft Kft. kifejezetten kis- és középvállalatoknak kifejlesztett, Microsoft Dynamics NAV (korábban Navision) alapú élelmiszeripari megoldása nagykereskedések és gyártó vállalatok igényeire reagált, ezek követelményei mentén fejlődött − hívta fel a figyelmet Kárpáti. Így lehetőség van receptúrák alapján gyártani, mely segít a költségek csökkentésében, a készletezés és a beszerzés hatékonyabb megszervezésében.
Teljes körű az áruk nyomon követhetősége, így minden előállított késztermékről tudni lehet, miből, hol, mikor, hogyan gyártották. A rendszer képes érvényesíteni az összes európai és hazai élelmiszeripari előírást, minimálisra csökkentve a minőségi kifogások számát.
Mindezen tulajdonságai − összegez a vezető − alkalmassá teszik az ERP rendszert, és így az azt használó vállalatot a többnyire szigorú elszámolású európai üzleti előírások maradéktalan teljesítésére. Ezzel az adott cég megbízhatóbb partnerré, versenyképesebb szereplővé válik a közös piacon.
|