Továbbra is a dohányzás az első számú elkerülhető halálok Európában, így nem véletlen, hogy éppen ez a terület az Európai Unió egyik kiemelt közegészségügyi témája.
A törvényi szabályozás mellett az oktatás és a kommunikáció is nagyon hatásos eszközök lehetnek főként akkor, amikor a fiatalokhoz akarunk szólni. Ezért az Európai Bizottság úgy döntött, hogy az elmúlt évek sikerei után folytatja a „HELP – A dohányfüstmentes életért” kampányt.
A kampány céljai továbbra is változatlanok; egyrészt segítséget kíván nyújtani a dohányzásra való rászokás megelőzésében, másrészt segít abban, hogy a fiatalok ellenálljanak dohányzó kortársaik nyomásának, ezenkívül a kampány a passzív dohányosok elérésében is az élen jár.
A fő célcsoportot a 15 és 34 év közötti fiatalok alkotják, különös tekintettel a veszélyeztetett csoportokra és fiatal lányokra. A kétéves kampány költségvetése 34 millió euró.
Az új HELP kampány az elkövetkező két évben a 2008. október 9-e és 11-e között Brüsszelben megrendezett „Az Egészség Kommunikálása: a dohányzás példája” című konferencián elhangzott szakértői javaslatokat kívánja hasznosítani.
A konferencia résztvevői különösen nagy fontosságot tulajdonítottak annak, hogy megvitatassák, miként lehet kommunikálni a fiatalokkal és a hátrányos körülmények között élőkkel. Hiszen a közegészségügyi márkák megteremtése és fenntartása kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy pozitív kép alakuljon ki az emberekben a nem dohányzó, egészséges életmódról.
A konferencia egyik tanulsága az volt, hogy az Európai Unió be kell, hogy vonja a fiatalokat az egészséggel kapcsolatos kommunikáció lépéseibe. A média hagyományos és új formáit a legmegfelelőbb módon kell használni annak érdekében, hogy a fiatalokat elérjük és részt vegyenek a kampányban.
Ines Elise Prainsack, az Európai Ifjúsági Fórum – a több mint 90 nemzeti ifjúsági tanácsot és nemzetközi nem-kormányzati ifjúsági szervezetet tömörítő nemzetközi szervezet – vezetőségének tagja a következőket mondta a konferencián: „Az ifjúsági szervezetek, amelyek felelősségteljes feladatokat adva bevonják a fiatalokat a munkájukba, kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy cselekvésre tudjuk ösztönözni az állampolgárokat, és az egészséges életmódra való buzdítással javítsunk a fiatalok egészségi állapotán. A fiatalok a saját egészségük érdekében maguk kell, hogy lépéseket tegyenek.”
Számos európai ifjúsági szervezet, köztük az Európai Orvostanhallgatók Egyesülete (ESMA), az Európai Ápoló Tanulók Szövetsége (ENSA), az Orvostanhallgató Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (IFMSA), a Pszichológia Hallgatók Európai Szövetsége (EFPSA) és az Európai Ifjúsági Fórum is elkötelezett résztvevője az új kampánynak és aktívan részt kíván venni abban. A kampány lebonyolítását a Ligaris és Carat Global Management kommunikációs ügynökségekből álló nemzetközi konzorcium végzi.
|