Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


A Föld Napján Gödöllőre érkezik a „HULLADÉKBÓL TERMÉK” kiállítás

2008.04.15


A „Hulladékból termék” című környezetvédelmi szemléletformáló kiállítás, amelyet az ÖKO-Pack Csomagolási Hulladék Hasznosítást Koordináló Kht. és a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége hozott létre, idén is folytatja országjáró körútját, melynek mostani állomása Gödöllő. Itt a Petőfi Sándor Művelődési Központban május 9-ig tekinthető meg a kiállítás.

A nagyvilágban 1970 óta, Magyarországon pedig 1990-től ünnepeljük a Föld Napját azzal a céllal, hogy felébressze a lelkiismeretet nemcsak a természet, hanem az egész Föld veszélyeztetettsége iránt. A Föld Napjához kötődő rendezvények alkalmat adnak arra, hogy minden egyes ember mérlegelje, hogy kíméletesen bánik-e környezetével, és mit tesz azért, hogy a természet és benne az ember egészségesebben éljen.

A Föld Napján Gödöllőn ezzel a kiállítással azt mutatjuk be, hogy az egyes emberek mit tehetnek a jövőért, szűkebb és tágabb környezetünkért. A kiállítás mellett 10 órától Játszóház is várja az érdeklődőket, ahol megismerkedhetnek a kartonpapír világával, hajtogathatnak kartonbútorokat, a hulladékos totóval pedig hasznos ajándékokat nyerhetnek!

A kiállítás első bemutatójára 2006. márciusában Budapesten került sor és az itt tapasztalt rendkívüli érdeklődésre való tekintettel napjainkig több mint 20 hazai nagyvárosban, sőt nemrégen Ukrajnában (Munkácson) is láthatták az érdeklődők. Most a GATE Zöld Klub Egyesülettel közösen a gödöllői székhelyű oktatási intézmények számára egy hulladékszobor-építő versenyt is hirdettünk. A beérkező pályamunkák a kiállítás részét képezik és az eredményhirdetésre május 9-én kerül sor.

Ez a társadalmi célú tájékoztatást szolgáló kiállítás olyan hazai termékeket mutat be, amelyek a Magyarországon szelektíven gyűjtött és újrahasznosított hulladékokból készültek.

A kiállítás már megjelenésében is tükrözi az újrahasznosított anyagok egyik újszerű felhasználási lehetőségét, ugyanis a kiállítás installációja maga is karton-papírból készül (falak, asztalok, székek). Ez azért is figyelemre méltó, mert közismert, hogy a papír a legnagyobb mennyiségben újrahasznosításra kerülő hulladék. Ismételt feldolgozása során például karton- és hullámpapír készül, amely a csomagolóipar számára nélkülözhetetlen termék.

A műanyag hulladékok újrafelhasználásával készült termékek alkotják a kiállítás legszínesebb és legváltozatosabb részét, mert ezekből készül a legtöbbféle újrahasznosított termék és a legtöbb hasznosító cég is ezzel az anyagfajtával dolgozik Magyarországon. A kiállításon olyan kínai műanyag-újrahasznosító cég termékei is láthatóak, amely szinte egész Európából begyűjtött - egyszer használatos – műanyagpalack-hulladék feldolgozását és újrahasznosítását végzi – és pl. ruházati terméket állít elő ezekből.
.
Az alumínium italos dobozok hasznosításának egyik érdekessége a londoni metró szellőzőventillátorának alkatrészei. Ezek például egy magyarországi alumínium-hasznosító üzemben készülnek, az általunk elfogyasztott üdítők és sörök hulladékba került dobozaiból. Ez is bizonyítja, hogy az anyag nem vész el (a hulladékok között) csak átalakul.

A lakossági szelektív hulladékgyűjtés terjedésével az anyagában hasznosítható hulladékok mellett egyre nagyobb arányban jelennek meg az energetikai célra hasznosítható vegyes hulladékok. A gumiabroncsok, csontlisztek, fáradt olajok energetikai hasznosítása mellett ezért is szerepel a kiállításon a vegyes műanyag hulladékok cementipari hasznosítása, ahol a visszanyert energia tekinthető az így hasznosuló hulladék végtermékének.

A hulladék gumiabroncsok hasznosítása az energianyerés mellett egyre több helyen eredményezi játszóterek, futópályák vagy éppen hangfogó falak burkolatát.
A gumihulladék darálékából préseléssel előállított járólapok is a kiállítás tárlatát színesítik, a gyerekek nem kis örömére.

Az elektronikai hulladékok hasznosítása igen gyorsan fejlődő új iparág. Ma még elsősorban alapanyagot gyártanak ezekből a hulladékokból, de például e berendezések műanyag burkolatának újrafeldolgozása révén már késztermékek is készülnek, amelyek szintén láthatóak a kiállításon.

E anyagfajtákon túlmenően a kiállításon látható pl. az üveg, valamint a növényi (zöld) hulladék ismételt felhasználásának módja és eredményei. Az elkövetkező években kiemelt szerepet kap a növényi (zöld) hulladékok újrahasznosítása, mert a települési szilárd hulladékban jelentősen csökkenteni kell arányukat. Ezért kiállításunkon a házi és ipari komposztálás, a zöldhulladék gyűjtése és hasznosítása is, már mint termékgyártás jelenik meg.

A Hulladékból Termék kiállítás elsősorban a lakosság – ezen belül is kiemelten a közép- és általános iskolások - tájékoztatását szolgálja. Az első kiállítás óta több tízezer látogató (óvodás, iskolás, fiatal, pedagógus, vállalkozó) ismerte meg a legkülönbözőbb anyagfajták újrahasznosításának szükségességét, az ebben rejlő lehetőségeket.

Ezt a szemléletformáló munkát segíti az iskolák számára készített ingyenes oktató DVD, mely folyamatosan vetítésre is kerül a kiállításon. Ez az oktató DVD tavaly nyáron Berlinben nemzetközi elismerést is kapott, elnyerte a Comenius-EduMedia kitüntetést, ami a multimédiás oktatási termékek egyik legfontosabb elismerésévé vált. Az ÖKO-pack Kht. pedig környezetvédelmi szemléletformáló tevékenységérét a Magyar PR Szövetség a szervezetek társadalmi felelősségvállalását bemutató pályázatán került a nyertesek közé.

Nem titkolt cél, hogy szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet is, miszerint a szelektíven gyűjtött hulladékok összeöntésre kerülnek. Erre tökéletes bizonyíték a kiállításon látható termékek köre. Mindez nem jöhetett volna létre a környezettudatos lakosság figyelme és szorgalma nélkül.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Referens:Hankó Gergely
gergely@okopack.hu
+36 1 373-0609 / 17
Cég:Öko-Pack













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu