Sztavrosz Dimasz, Európai Uniós környezetvédelmi biztos szerint Európának inkább nem kellene teljesíteni a 2007 márciusában elfogadott 10%-os (2020-ra) bekeverési arányt, mondván, hogy a bioüzemanyagok csak ártanak a környezetnek és a világ szegényeinek. Ez a megállapítás nem több mint a bioüzemanyagok használatában ellenérdekelt nagyipari szervezetek, az egyes politikai érdekcsoportok és a civil mozgalmak lobbizásának visszatükröződése. A Bizottságon belüli belső harcokat mi sem bizonyítja jobban, mint Piebalgs energetikai biztos azon nyilatkozata, hogy az Európai Uniós Bizottság utasítást kapott az Európai Tanácstól, miszerint a bioüzemanyagokra vonatkozó mennyiségi előírást be kell tartani, tehát ez a szándék változatlan, és ezért a megújuló energia direktíva a bioüzemanyagokra vonatkozó 10 %-os célkitűzéssel kerül benyújtásra.

Az MBSZ összhangban más, a bioüzemanyag gyártással kapcsolatos érdekeltekkel, mértékadó és hiteles szakmai szervezetekkel egyértelműen azon az állásponton van, hogy a környezetvédelmi biztos állításai tényszerűen cáfolhatók, ezért a kitűzött globális célok elérése érdekében a bioüzemanyagok alkalmazásának nincs ésszerű alternatívája. Az Európai Unió az általa kitűzött pozitív és a jövő érdekében elérendő célok érdekében a késlekedés, a bizonytalankodás helyett mihamarabb jóvá kell hagyja az átgondolt Megújuló Energia Direktívát és Magyarország, mint a megújuló energia és ezen belül a bioüzemanyagok egyik potenciális haszonélvezője el kell, hogy kövessen mindent annak érdekében, hogy érdekeivel összhangban álló uniós jogi szabályozás jöjjön létre.

Az Európai Bizottság több levelet is kapott civil szervezetektől, miszerint a bioüzemanyag termelésnek adott állami támogatások hozzájárulnak az élelmiszerárak emelkedéséhez és erdőirtáshoz, éhínséghez és a vízbázis túlzott igénybevételéhez vezetnek. Ezekkel érvel Dimasz, környezetvédelmi biztos is. Ezek az érvek a következők szerint cáfolhatók.
Az erdőirtással kapcsolatos aggályok szigorú EU szabályozással, mely meggátolja az erdőirtás lehetőségében előállított bioüzemanyag behozatalát, kivédhetők, hiszen egyik uniós ország sem akar erdőirtással bioüzemanyagot előállítani.

A bioüzemanyag ipar megfontolt fejlesztése abban az esetben, ha az alapanyag biztosítása a megfelelő módszerekkel történik, nem vezet az élelmiszerárak jelentős növekedéséhez és így nem a szegények ellen van.

A legfőbb kritika az élelmiszer, üzemanyag konfliktusban az etanol gyártókat éri, tekintettel arra, hogy az etanol gyártás alapanyagát ma még főleg olyan növények biztosítják, amelyeket elsősorban élelmiszer célú felhasználásra termesztettek. Ezek a kritikák figyelmen kívül hagyják azt a tényt, hogy az etanol gyártáshoz szükséges gabona mennyisége is növelhető, továbbá a 2020-as célszámoknál már a cellulózbázisú és nem az élelmiszer alapú gyártás fog dominálni. Ezt mutatja az USA 2017-re törvényben szabályozott négyszeres mennyiségi növekedési célkitűzése is, amelyből kötelezően 2/3 arányban kell a cellulózbázisú etanolnak részesedni.

A közelmúltban az Informa Economics kutatóintézet készített egy tanulmányt arra vonatkozóan, hogy mi okozza az élelmiszerárak növekedését. Ez azt bizonyítja, hogy semmiféle statisztikai módszerrel nem mutatható ki, hogy az Egyesült Államokban a bioetanol ipar felelős a fogyasztói árak emelkedéséért.

Az intézet vizsgálata szerint az Egyesült Államokban az élelmiszer-termelés költségein belül egyre csökken a mezőgazdasági alapanyagok aránya, 1973-ban ez még 37%-ot képviselt, míg jelenleg 19%. A fönnmaradó 81%-ot az ún. marketingkiadások teszik ki, amelybe beletartozik a csomagolás, a szállítás, a munkaerő és energia költségek, de ide tartoznak a vertikum további ráfordításai is, mint hirdetés, értékcsökkenés, bérleti díjak, kamatok, adók és egyéb költségek, amelyek az alapvető élelmiszeripari termékekben megtalálhatók. E kiadások erősebb korrelációt mutatnak a fogyasztói árindex változásával, mint pl. a kukorica áréval.

A fogyasztói árindex vizsgálatában arra is figyelemmel kell lenni, hogy milyen arányt képvisel az élelmiszerekre fordított kiadás a háztartások elkölthető jövedelmén belül. Az átlagos amerikai család elkölthető jövedelmének 1950-ben 21%-át fordította élelmiszerekre, míg 2006-ban ez az arány már 10% alatt van. Az is megállapítható, hogy az otthon felhasznált élelmiszerek aránya jelentősen csökken, míg 1950-ben az összes élelmiszerkiadások 83%-át az otthoni felhasználású élelmiszerekre költötték, 2006-ban már ez az arány csak 58%-os. Ha a fenti két kategória árindexét nézzük, megállapítható, hogy a nem otthon fogyasztott élelmiszerek ára gyorsabban nő, mint az otthon fogyasztottaké.

Az élelmiszerek árindexe az Egyesült Államokban 1985 óta átlagosan 2,96% volt évente, ezen belül a legmagasabb érték 5,84% volt 1989-ben, míg a legalacsonyabb1992-es 1,02%. 1992 óta egyébként az élelmiszerek áremelkedése lelassult, az elmúlt 15 éves átlag 2,54%. 2007 első három negyedévében az átlagos élelmiszerár-emelkedés 3,4% volt.

Az árváltozásokban a megtermelt és eladásra felkínált kukorica mennyisége fontos szerepet játszik. 2006–2007. évi termés 11%-kal, a 2005–2006. évi pedig 6%-kal kisebb, mint a 2004–2005. évi. Az exportra eladott kukorica mennyisége pedig 17%-kal nőtt. A jelenségre magyarázatot ad az is, hogy a dollár leértékelődött (különösen 2007 őszén), így a relatíve olcsóbbá váló kukorica iránt jelentős nemzetközi kereslet jelentkezett. Az exportált kukorica részaránya 2004-ben 11% volt, 2006-ban pedig 20%-ot tett ki.

A kukorica árak jövőbeni mozgását vizsgálva a kutatóintézet arra a következtetésre jutott, hogy a kukorica árai csak 4%-ban magyarázzák az élelmiszerárak fogyasztói árindexének növekedését.

Összességében helytálló az a nézet, hogy nem a bioetanol-gyártás felelős a fogyasztói árindex növekedésért, hanem egy komplex és egymással összefüggő ok-okozati rendszer az, amely az élelmiszerárak növekedését előidézte.

Az utóbbi időben hangot kapott az a nézet is, hogy az etanol ipar jelentősebb térnyerése kedvezőtlen, egyes szélsőséges elővezetésben káros hatást gyakorol a földünk víz – elsősorban ivóvíz – háztartására. Ez, a tények alapján teljes mértékben cáfolható, mert ma már léteznek olyan etanol gyártási technológiák, melyeknek gyakorlatilag nincs szennyvízkibocsátása, mivel a víz zárt ciklusban kerül felhasználásra és csak teljesen tiszta gőzként kerül a környezetbe, ahonnan víz formájában visszatér a természetes körforgásba. Az iparági átlag alapján 1 liter etanolhoz 3 liter vizet használnak fel, ezzel szemben az alábbi táblázat tartalmazza hasonló mennyiségű termékek vízfelhasználását, amely meggyőzően igazolja, hogy a vízháztartást az etanol ipar jellemzően nem veszélyezteti.

A bemutatott álláspontok az ellenérveket cáfolva erősítik azt a követelményt, hogy Magyarország - kihasználva, hogy az élelmiszergazdaság piaci igényein túl kukoricatermelés gazdaságosan csak az etanol gyártás alapanyagaként jöhet szóba -, Európa egyik vezető bioetanol gyártójává váljon. Ennek a mezőgazdasági munkaerő megtartása, a vidékfejlesztés és az ország külkereskedelmi mérlege szempontjából is meghatározó jelentősége van.