A XVIII. kerületi önkormányzat a kerület egészére átfogó egészség-programot hirdet. Úgy is fogalmazhatunk, hogy 2007 az egészségügy éve Pestszentlőrincen és Pestszentimrén, hiszen számos döntés és intézkedés született, vagy éppen van előkészületben, mely megváltoztathatja az egészségügyi szolgáltatások minőségét, és nem utolsó sorban a lakosság szemléletét.
Ennek a programnak a része a Nemes u. 10-18. szám alatt épülő szakrendelő Pestszentimrén, melynek az alapkő letételét csütörtökön 11 órakor tartják. A pestszentimrei szakorvosi rendelő létesítésének gondolata 2001-2002-ben merült fel. Az új rendelő létrehozását indokolta, hogy a szakorvosi szolgáltatást térben is közelebb akartuk vinni az érintett lakossághoz, valamint a Thököly úti Szakrendelő bizonyos területeken már zsúfolt, hosszú a várakozási idő. A szakrendelések mellett az épületben háziorvosi rendelőket is kialakítanak, mert a jelenlegi Nemes utcai háziorvosi rendelő épülete elavult, korszerűtlen.
Az új rendelő - melynek beruházási költsége mintegy 450 millió Ft - banki közreműködés segítségével épül, majd az Önkormányzat bérli a pénzintézettől. A rendelőben gyógyszertár, betegirányító központ és szakrendelések lesznek. Az I. emeleten a szakrendelések mellett fizioterápia, gyógytorna is helyet kap. A III. szinten szintén gyógyászati helyiségek, illetve szociális kiszolgáló helyiségeket alakítanak ki. A korszerű, modern épületet a kor színvonalának megfelelően gépműszer parkkal pl. digitalizált RTG készülékkel szerelik fel. Az épületben tehát 8 háziorvos és az alábbi szakrendelések kapnak helyet:
- sebészet
- nőgyógyászat
- RTG
- ultrahang
- reumatológia
- neurológia
- laboratórium
- fogászat.
|