| |
Országos templomi gyűjtés a szegények javára |
2007.11.23 |
Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kapcsolódóan minden évben országos gyűjtést rendeznek a szegények javára a katolikus templomokban. Az idei gyűjtést november 25-én tartják. Tavaly 60 millió forint gyűlt össze erre a célra.
|
A gyűjtés teljes eredményéből 40% marad az egyházközségeknél, amelyből a plébániai karitász csoportok tevékenységét (ruha- és ételosztás, beteglátogatás, időseknek és nagycsaládosoknak készített szeretetcsomagok, beiskolázási és nyári táborozáshoz adott segélyek, szeretet-ebédek stb.) támogatják. 33%-ot kap minden egyházmegyei karitászszervezet. A fennmaradó részt az egyházmegyék központi célokra fizetik be: a teljes összeg 19%-át a Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat és 8%-át a Katolikus Karitász országos központja kapja.
Országszerte 670 plébánián működik a Katolikus Karitásznak helyi csoportja, 8000 önkéntessel. A 2006-os esztendőben több mint 50 ezer családnak, illetve egyedülállónak tudtak segíteni az országban, 30 millió Ft pénzbeli támogatással és több mint 200 millió Ft értékű tárgyi adomány szétosztásával.
A plébániai karitászcsoportok rendszeres és alkalmi segélyakcióit egészíti ki az a 19 szociális és egészségügyi intézmény, amely az országos karitászhálózathoz tartozik. Itt, illetve a Szeretetszolgálat 10 otthonában olyan ellátást kapnak a rászorulók, amelyet csak intézményes keretek között lehet megszervezni (pl. idősek otthona, szenvedélybetegek ellátása, otthoni szakápolás, stb.).
A karitász szó „tevékeny szeretetet” jelent. A karitászmunkában való részvétel minden hívő lelkiismeretbeli kötelessége, amelynek a rászorulókért való imádságtól, a kétkezi munkán, beteglátogatáson át a tárgyi és pénzadományokig nagyon sokféle változata lehetséges.
|
| Kapcsolódó weboldal |
Sajtókapcsolat |
Referens: | Szerdahelyi Csongor |
| sajtoiroda@katolikus.hu |
| +36 1 321-0945 |
Cég: | Magyar Katolikus Egyház |
|
|