Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


A magyar bioetanol ipar megteremthetősége

2007.11.16


Az MBSZ meghívására a Magyar Tudományos Akadémián a meghívottak nagy létszámú megjelenésével zajlott le a kerekasztal beszélgetés a magyar bioetanol jövőjéről. A rendezvény résztvevői abszolút többségükben egyetértettek azzal, hogy Magyarországon javasolt és támogatható a bioetanol ipar létrehozása. A támogatók részéről ugyancsak meggyőző egyetértés mutatkozott a bioetanol ipar létrehozásának szükséges feladatai, eszközei vonatkozásában. A kerekasztal egyik legfontosabb üzenete a kormányzat felé az, hogy készüljön egységes kormányzati stratégia és ehhez határozzák meg a szükséges eszközöket és forrásokat, amelyek a rendszer egyes ágazatainak rendelkezésére bocsáthatók.

A rendezvényen a bioetanollal kapcsolatos érdekeltek nagyon széles köre vett részt, és a nyílt levélben megfogalmazott valamennyi ágazat, a mezőgazdasági termelőktől a finanszírozókig jelen volt és aktívan részt vett a vitában. A kormányzat meghívott minisztériumai valamennyien képviseltették magukat.

A vita széleskörüen elemezte a bioüzemanyagokkal kapcsolatos tényeket, azok a gazdaságra, mezőgazdaságra gyakorolt hatásait, a gyártás, elterjesztés társadalmi, környezetvédelmi aspektusait, a várható nemzetközi kötelezettségeket és azok kihatásait. Ezekben a kérdésekben a résztvevők között nagyon komoly egyetértés mutatkozott, kivéve a megjelent környezetvédelmi szervezetek képviselőit, akik határozott álláspontjukat semmilyen érvek hatására sem voltak hajlandók megváltoztatni.

A kerekasztal résztvevői a vitát követően nyolc kérdésre válaszoltak egy kérdőív formájában, mely kérdések a következők:

1. Kell-e Magyarországon bioetanol-ipar?
2. Ha kell, mekkora legyen?
        a) A kormány előzetes szándéka szerint 2,5 millió tonna / év mennyiségre.
        b) MBSZ javaslata szerinti évi 4 millió tonna kukorica mennyiségre.
        c) Csak az EU százalékos előírását kielégítő mennyiség.
3. Elég-e csak az EU-ajánlás szerinti bekeverési arányhoz szükséges mennyiség előállítása, vagy használjuk-e ki a kínálkozó exportlehetőségeket?
4. Kell-e ez a vidéknek, mezőgazdaságnak?
5. Egyetért-e azzal, hogy készüljön önálló alapanyag stabíl biztosítását lehetővé tevő mezőgazdasági stratégia, hozzárendelve megfelelő nagyságú támogatásokat a gazdák részére?
6. Készüljön-e egységes kormányzati stratégia, legyen-e felelőse, akinek jogköre, eszközei vannak a végrehajtáshoz?
7. Egyetért-e azzal, hogy az EU forrásaiból a célok eléréséhez elegendő mennyiségű támogatást kapjanak a beruházók, a támogatás hatékonysága és fenntarthatósága elvei teljesítésével?
8. A kialakított stratégia alapján a kormány képviselői kezdeményező, támogató módon segítsék-e, sürgessék az EU szükséges intézkedéseinek meghozását?

Az összes válaszadó 138 igen válaszával mindössze 11 nem válasz állt szemben. Ez rendkívül meggyőző többség és ezen az alapon az ágazat megteremtésében érintett valamennyi szereplőnek azt a következtetést érdemes levonni - beleértve a Magyar Bioetanol Szövetséget is és a kormányzat érintett szerveit - hogy a munkát érdemes és szükséges folytatni és a lehető legrövidebb időn belül el kell érni, hogy a kormányzat határozott állásfoglalást tegyen a jövőbeni stratégiával és a szükséges eszközökkel kapcsolatban.

A halogatás és a kerekasztal beszélgetésen elhangzott „ésszerű tartózkodással haladunk” gyakorlatilag a teljes döntésképtelenséget takarja és tekintettel a várható gazdasági előnyökre, valamint a nemzetközi versenyhelyzetre, ez az álláspont ellentétes Magyarország érdekeivel.

A rendezvény egyértelműen azzal záródott, hogy az érintett hatóságokkal további egyeztetés szükséges és ezt a megkezdett kerekasztalt rendszeresen összehívott fórummá kell továbbfejleszteni.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Referens:Hoffer Linda
Linda.Hoffer@hillandknowlton.hu
+36 (1) 351 9101
Cég:Magyar Bioetanol Szövetség













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu