| |
Strict Standards: Only variables should be passed by reference in /www/piarsoft/sajttaj.hu/lib/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 804
Strict Standards: Only variables should be passed by reference in /www/piarsoft/sajttaj.hu/lib/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 804
Strict Standards: Only variables should be passed by reference in /www/piarsoft/sajttaj.hu/lib/smarty/Smarty_Compiler.class.php on line 804
Cégek |
Szent István 1077 táján íródott Nagy Legendája az egyházszervező tevékenységéről a következő rövid összegzést tartalmazza: „A legkeresztényibb fejedelem tartományait tíz püspökségre osztotta, az esztergomi egyházat a római apostoli szék jóváhagyásával és egyetértésével a többiek fejévé és felügyelőjévé tette.” Ez a visszatekintő megállapítás aligha tükrözi annak a négy évtizednek szívós munkáját, amelynek során a vármegyék szervezésével párhuzamosan és azzal szoros kapcsolatban létrejött az ország egész területét átfogó egyházmegyerendszer. Kiindulópont ehhez egyrészt a királlyá koronázás, másrészt az 1001 húsvétján Ravennában tartott zsinat, amelyen a koronát küldő II. Szilveszter pápa jelenlétében és jóváhagyásával megtörtént a magyar egyház „alapkőletétele”.
Közvetlen előzménye volt ennek a 950-es, 960-as évektől folyó térítés, a még korábbi pedig az, hogy a IX. században a salzburgi egyházmegye papjai már jelen voltak a Dunántúlon (például Zalavárott) és képviselték a Frank Birodalom egyházának kelet felé terjeszkedő politikáját. Ezzel párhuzamosan az aquileiai patriarkátus szintén küldött térítőket. A kereszténység terjedésében 896 után néhány évtizedes törés következett be. De már 953-ban bizánci térítő püspök működött a Maros mentén. Ennek a tevékenységnek az egyházmegyékre nézve később nem lett következménye. Taksony fejedelem 962-ben követet küldött Rómába és a pápától püspököt kért. XII. János fölszentelte és útnak indította Zacheust, aki – némi viszontagság után – valószínűleg nem jutott el hazánkba. Géza fejedelem 972-ben keresztelkedett meg, majd 973-ban követséget menesztett Quedlinburgba, hogy Ottó császártól térítő papokat kérjen. Ekkor fontos esemény történt: az energikus passaui püspök, Piligrim, szerette volna joghatóságát kiterjeszteni hazánkra, ám fölöttese, a salzburgi érsek ezt megakadályozta. Így lehetővé vált, hogy három évtizeddel később az önálló magyar egyházszervezet kiépítésekor egy akadállyal kevesebb tornyosuljon Szent István elé.
Esztergomban, a királyi szálláshelyen már Géza építtetett templomot Szent István protomártír tiszteletére. Mivel Passaunak is ő a védőszentje, ebben a passaui térítés emléke élt tovább. Szent Adalbert többszöri rövid itt-tartózkodására a Szent Vid templom utalt. 1010 után ő lett az első esztergomi székesegyház patrónusa. Az egyházmegye a Dunától északra és északkeletre eső területeket foglalta magába. A szervezők szívesen választottak természetes határokat az egyházi és világi közigazgatás kiépülésekor, ám az országhatár mentén gyakran nem történt pontos kijelölés. Ez a helyzet az esztergomi terület északi széle esetében is.
A legelső alapítások közé tartozik Kalocsa, amelynek érsekség voltára több magyarázat is született. Az egyik legvalószínűbb szerint az Árpádok fontos székhelyén, Kalocsán kezdetben püspökség létesült. Főpapja a koronát hozó Asztrik lett, aki a második esztergomi érsek átmeneti, három évig tartó vaksága alatt Esztergomban volt. Annak felgyógyulása után az érseki címet megőrizve tért vissza. Egy másik feltevés szerint Szent István tudatosan alapított két érsekséget, Kalocsa a fekete magyarok térítését volt hivatva szolgálni. Az egyházmegye nyugati határa a Duna, keleten a Tisza. Északon 1030 után, délen csak a XI. század végére állandósult a határ.
Az Egri Egyházmegyét a kabar Aba Sámuel szállásterületén, Szent János evangélista patrónussága alatt már 1004-1009 között megszervezték. Az ország északkeleti és keleti részeit foglalta magába, s délen lenyúlt egészen Ajtony szállásterületéig. Így az első évtizedekben a későbbi bihari (majd váradi) püspökség területe is az egri egyházmegyéhez tartozott. Egészen a XVIII. század derekáig e déli rész maradványaként keskeny csík húzódott a Bihar-Váradi és a Csanádi Egyházmegye között pankotai főesperesség néven, amely jogilag Egertől függött. 1750 táján lett a Csanádi Egyházmegye része.
A győri püspökség felállítása szintén az első évtizedben történt. A pápai legátus jelenlétében itt állították ki a pécsi püspökség alapítólevelét (1009). A veszprémi egyházmegyét 1009-ben leíró oklevél szintén erre utal. Területét eredetileg négy megye: Győr, Moson, Sopron és Vas alkotta. A Szigetköz a középkortól 1993-ig Esztergomé volt. A győri egyházmegye területe 1777-ig nem változott.
A Pécsi Egyházmegye megszervezéséről oklevél tudósít, leírva ennek pontos határait. Feltüntetésük alapján arra lehet következtetni, hogy 1009-ben a püspökség területén a vármegyeszervezet még hiányzott. Később Tolna, Baranya, Valkó és Pozsega megye alakult itt ki. Pécs az első (római kori) kereszténység idejéből megmaradt és a IX. században újból használatba vett templomaival természetszerűen kínálkozott az egyházmegye központjának. Patrónusa Szent Péter apostolfejedelem.
A Pozsonyi Évkönyv szerint az Ajtonytól elfoglalt területen Szent István 1030-ban szervezte meg a csanádi püspökséget Marosvár-Csanád központtal. Az első püspök, a velencei származású Szent Gellért életrajza ezt a következőképpen írja le: István Gellértet visszahívta a bakonybéli remeteségből és így szólt hozzá: „Háborgatlak téged, Isten embere, alkalmatlan időben. Most ugyanis az az akaratom, hogy a tizenkét püspökséget, amelyek felállítását országomban elterveztem, püspökökkel betöltsem... Vedd a püspökséget, mely – ahogy ítélem – téged illet.” A segítségül kijelölt tíz papot „Csanád ispán szekérre ültette és a Csanádi Egyházmegyébe vitte őket”. Ennek alapján sokáig tartotta magát az a nézet, hogy Szent István tizenkét egyházmegyét akart szervezni. Nyugaton a Tisza, délen a Duna, keleten Erdély, északról a már említett pankotai főesperesség határolta ezt a területet.
Szent István alapításait a váci püspökség zárja, bár erről okleveles adat nem maradt. Az egyházmegye védnöke itt is Mária. A Duna-Tisza közén Kalocsáig és Csanádig lehúzódó egyházmegye központja feltételezhetőleg a kezdetektől Vác.
A végzetes XVI. században a török hódoltsági országrészek egyházi élete teljesen szétzilálódott, ezek Róma szemében missziós területeknek számítottak.
Mária Terézia nagyszabású egyházpolitikájával rendezte a keleti szertartásúak egyházmegyéinek helyzetét, s ami még fontosabb, a latin rítusúak újjászervezését is végrehajtotta. 1777-ben a Szombathelyi és a Székesfehérvári Egyházmegyét szervezte meg. A fehérvári püspökség területét a veszprémiből szakították ki (Fehér és Pilis megye), a szombathelyi pedig a győri, a veszprémi és a zágrábi egyházmegye területéből állt össze (Vas megye, Zalaegerszeg környéke, a Mura bal parti részei).
A pannonhalmi bencés főapátság helyzete sajátos, mert a főapát mint ordinárius a kicsiny kiterjedésű nullius egyházmegye életét is irányítja. A pannonhalmi „székesegyházat” XII. Piusz pápa 1943-ban emelte „basilica minor” rangra.
Az 1920-as trianoni békekötés eredményeként csak a Veszprémi, Székesfehérvári, Váci, Egri és Pannonhalmi Egyházmegye területe maradt érintetlen. A Rozsnyói, Kassai, Szatmári, Váradi, és Csanádi Egyházmegye esetében a terület csökkenése mellett a székhelyek is az utódállamokba kerültek. A prímási székhely megmaradt, de területének legnagyobb része elszakadt. A csanádi püspökség székhelye 1923-ban Temesvárról Szegedre tevődött át. A váradi részt, már ami a trianoni szerződés után itt maradt, Debrecenből apostoli kormányzói helytartó irányította; majd 1929-ben a területen a Szentszék létrehozta a Debreceni Apostoli Kormányzóságot, ami 1952-ig állt fenn. Ekkor a csanádi püspökség mellé csatolták. Egerhez pedig, bizonyos adminisztratív függetlenséget megőrizve, a rozsnyói, kassai és szatmári rész került.
1945. után a trianoni határok visszaállításával ez a helyzet maradt fenn, némi módosítással. A római Szentszék 1982-ben a Kassai, Rozsnyói és Szatmári Egyházmegye magyarországi területét az Egri Főegyházmegyéhez csatolta, s még ez évben a Csanádi elnevezését Szeged-Csanádi Egyházmegyére változtatta.
Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek foglalkozott az egyházmegyék határainak átrendezésével, ám az állandó politikai támadások kereszttüzében ezt el kellett halasztani, s csak II. János Pál pápa 1991-es magyarországi apostoli útja után kezdődtek azok a tárgyalások, amelynek eredményeként megszületett az új egyházmegyei beosztás. A Szentatya 1993 pünkösd vasárnapján kelt, Hungarorum gens kezdetű bullájával két új egyházmegyét alapított, ezek a Dunántúlon a Kaposvári Egyházmegye Kaposvár székhellyel, a Tiszántúlon pedig a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye Debrecen székhellyel. A veszprémi püspökséget érseki rangra emelte, az Esztergomi Főegyházmegye nevét Esztergom-Budapestire, a Kalocsaiét pedig Kalocsa-Kecskemétire változtatta. A Szombathelyi Egyházmegye kivételével valamennyi egyházmegye kisebb-nagyobb határátrendezés részese lett. Az immáron négy érsekség mindegyike alá két vagy három egyházmegye tartozik. Az esztergom-budapesti érsekséghez: Győr, Székesfehérvár és Hajdúdorog; a kalocsa-kecskemétihez Pécs és Szeged-Csanád; az egri érsekséghez Vác és Debrecen-Nyíregyháza; a veszprémihez Kaposvár és Szombathely. A Pannonhalmi Területi Apátság továbbra is önálló maradt. A pápai intézkedés 1993. június 19-én lépett hatályba és eredményesen szolgálja a korszerű lelkipásztorkodást, valamint az újraevangelizációt.
Az egyházmegyék határai és központjai a történelmi változások ellenére is részben a Szent István korában keletkezett struktúrát őrzik napjainkig.
Török József
professzor
A Magyar Katolikus Egyház történeti kronológiája
http://uj.katolikus.hu/kronologia.php?h=1 |
| www.katolikus.hu |
|
| További cégek >> |
Ajánljon céget!
|
|
