Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Tájékoztató a Fogaskerekű vonalán történt kábellopásokról

2009.10.05
Az elmúlt egy hét alatt – egyebek mellett a mai napon – a Fogaskerekű vonalán több száz méternyi kábelt loptak el, több millió forint kárt okozva ezzel a BKV Zrt.-nek. A kábel- és színesfémlopás elleni harcban széleskörű összefogásra van szükség, hiszen a közvagyon védelme, a tolvajok rendőrkézre kerítése – lehetőleg még a bűncselekmény elkövetése előtt – mindannyiunk érdeke.

Az elmúlt egy hét alatt a Gyöngyvirág és az Erdei Iskola megállók között több száz méter hosszban tulajdonítottak el, illetve rongáltak meg áramellátást biztosító kábeleket.

A tolvajok ma hajnalban a János kórház és Orgonás megálló között újra több oszlop távolságon elvágták a légkábelt, amit a földön hagytak, amikor tetten érték őket. A lopás észlelése után, a rendőrség intézkedése nyomán az egyik elkövetőt sikerült a helyszínen elfogni.

A Társaságunknak okozott kár becsült értéke több millió forint, a fogaskerekű vasút biztonságos üzemeltetése az eltulajdonított kábelek miatt komoly veszélybe került. Ezúton is kérjük Utasainkat, hogy amennyiben a BKV felsővezeték hálózatát érintő gyanús körülmények közötti tevékenységet észlelnek, értesítsék azonnal a BKV Zrt. fődiszpécserét a 317-5166-os telefonszámon.

Rendszeresen történik kábellopás a BKV vonalain, a károkozás mértéke és módja immár komoly aggodalomra ad okot szakembereinknek. A BKV a lehetőségekhez mérten mindent megtesz, hogy megelőzze a tolvajlásokat.

Tavaly óta a HÉV- és villamosvonalakon úgynevezett kémszemle meneteket közlekedtetünk, amelyek a leginkább veszélyeztetett vasúti pályákat szúrópróbaszerűen pásztázzák, mostantól már a Fogaskerekű Vasút vonalán is kábeltolvajokra vadászva. Emellett bevezetésre kerültek, kerülnek olyan műszaki megoldások, amelyek lopási kísérlet esetén figyelmeztető jelzést adnak.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:BKV













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu