Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Párbeszéd a digitális jövőért - digitális önbizalom, közbizalom, közbiztonság

2009.09.29
A szélessávú internet penetráció és használat növekedésének pozitív versenyképességi hatása egyértelmű mind a nemzetgazdaság, mind a vállalkozások, mind pedig a lakosság szintjén. A válság körülményei között kiemelten fontos annak felismerése, hogy a szélessávú szolgáltatások fejlesztése a gazdasági növekedés egyik kiemelkedő katalizátora, hajtóereje lehet, mivel kulcsszerepet játszik a beruházások, a munkahelyteremtés és az általános gazdasági fellendülés, versenyképesség szempontjából. Bár a fentiekkel alapvetően mindenki egyetértett,, azonban a kérdésről évek óta nem folyt Magyarországon érdemi szakmai párbeszéd, illetve nem készül stratégia, és elmaradtak a konkrét lépések is.

A Szélessáv Alapítvány azzal a szándékkal hozta létre a Szélessáv Műhely független szakmai kezdeményezést, hogy forúmot biztosítson a civil, az államigazgatási, a szolgáltatói és a kutatói szféra szakembereinek a folyamatos szakmai párbeszédre a szélessávú elektronikus kommunikációt, illetve a magyar információs társadalom fejlődését érintő legfontosabb kérdéseiben.

A fenti elképzelések gyakorlati megvalósításának első jelentős lépéseként a Szélessáv Műhely 2009. szeptember 21-én nagy sikerű és eredményes szakmai megbeszélést szervezett, amelyen megvitatásra került a nyár elején elkészült "Vitairat a szélessávról" című tanulmány, illetve új műhelytag felvételéről is döntés született.

A Műhely munkájához újonnan csatlakozott a Nokia Siemens Networks, a Hewlett-Packard, a Sanofi-Aventis, a EnterNet, és a Netvisor, akik bemutatták tevékenységüket és kifejtették a célkütézéssel kapcsolatos véleményüket is. Ezt követően az új, illetve régi tagok közösen elfogadtak egy „Akcióprogramot” amely alapján folytatják a közös cél érdekében kifejtett tevékenységüket, különös tekintettel a digitális önibzalom, közbizalom és közbiztonság területeire fókuszálva.

A találkozón az iparági partnereken (Telekom, Invitel, Nokia Siemens Networks, Hewlett-Packard, EnterNet, Netvisor, Sanofi Aventis) kívül részt vettek a Kormányzat képviselői is, többek között az Infokommunikációért felelős szakállamtitkár, az NHH, a KHEM, az NT KHT., illetve az APEH képviselői, akik szintén egyetértettek a megfogalmazott priorításokkal, illetve a kitűzött célokkal.

A megbeszélés témái az alábbiak voltak:
-BPI (Szélessáv Teljesítmény 2.0) index aktuális elemzése, rövid összefoglalója.
Mátrai Gábor, a Szélessáv Műhely nevében kifejtette, hogy a vidéki szélessáv lefedettség szolid fejlődésén kívül semmi sem változott az elmúlt egy évben és így a szélessávú szolgáltatások igénybevételében való lemaradásunk legfőbb oka, továbbra is a keresleti oldal elégtelensége. A középmezőnyhöz való felzárkózáshoz széleskörű összefogásra van szükség. Ennek érdekében elengedhetetlen egy olyan projekt kidolgozáa, amely megfelelően illeszkedik az Európai Bizottság Post i2010 által kijelölt irányokhoz.

- A Május 6-án kiadott "Vitairat a Szélessávról" elemzésre beérkezett hivatalos vélemények értékelése.

- Digital Competitiveness Report rövid áttekintése.

- Konszenzusra épülő stratégiai irányok megfogalmazása.

A találkozón mindenki egyhangúan üdvözölte a kezdeményezést és ígéret hangzott el az Infokommunikációért felelős szakállamtitkár részéről a Műhely munkájának messzemenő támogatására is.
Az elfogadott konszenzusos javaslatok megfelelő szinteken való publikálására, beterjesztésére, illetve megvalósítására a többi partner is kifejezte támogatását.

Megállapodás született arról is, hogy október 5-ig minden partner írásban is eljuttatja álláspontját, véleményét szervezők résézére a magyarországi teendőkkel kapcsolatosana, figyelembevéve az Unió POST i2010 stratégiájában megfogalmazott alapgondolatokat.

A beérkező véleményekből a Szélessáv Műhely egy konszenzusra épülő dokumentumot készít, amelyet október 9-ig eljuttat az Európai Bizottságnak, ekkor zárul ugyanis az a konzultációs folyamat, amely alapvetően határozza majd meg az Unió jövőbeni infokommunikációs stratégiáját.

Néhány gondolat a tanácskozáson résztvevők hozzászólásaiból:
"A korszerű infokommunikációs infrastruktúra és egy erős IKT iparág meghatározó fontosságú Magyarország nemzetgazdasága fejlődése szempontjából. Ennek megfelelően a valódi szélessávú internet szolgáltatás biztosítása az Ország teljes területén kiemelt feladatot jelent számunkra. Ebben a feladatban a Szélessáv Műhely fontos szerepet vállalhat. A NETvisor Zrt. az IKT szektor szakmailag elismert szereplőjeként, a hazai IKT iparág foglalkoztatottainak 60%-át kitevő KKV szektor képviseletét erősítve kíván a Szélessáv Műhely munkájához hozzájárulni" - mondta el Máthé János, a Netvisor Zrt. vezérigazgatója.

"A Szélessáv Alapítvány műhelymunkáját azért tartjuk fontosnak, mert tudjuk, hogy a szakemberek összefogása segíthet abban, hogy Magyarországon is minél inkább kiterjesszük az információs társadalmat és ezzel csökkentsük a digitálisan írástudatlanok számát - mely ma már nagy hátrányt jelent az élet számos területén." - nyilatkozta Bauer Róbert az EnterNet igazgatótanácsának elnöke.

"Fontosnak tartjuk egy konszenzusra épülő országos szintű szélessáv-koncepció kidolgozását, melyhez nemzetközi tapasztalatunkkal és felkészült helyi szakembereinkkel szeretnénk hozzájárulni. A létrejövő stratégia akkor lesz sikeres a gyakorlatban és akkor segíti elő a versenyképesség növekedését, ha megfelelő módon kezeli mind a kínálati (rendelkezésre álló infrastruktúra), mind a keresleti oldal (elérhető alkalmazások, felhasználók köre) hiányosságait. Véleményünk szerint a Szélessáv Műhely - melynek tagjai között megtalálhatóak a politikai döntéshozók, piaci szereplők és a civil szféra szereplői is - megfelelő fórumot biztosít ezen elképzelés kidolgozására." mondta Ésik Róbert a Nokia Siemens Networks ügyvezető igazgatója.

"A Szélessáv Műhely az adatátvitelen és távközlésen messze túlmutató, az információs társadalom megvalósításáért dolgozó civil kezdeményezés. Újra útjára indította a kormányzati, az üzleti és a civil szféra közötti párbeszédet, mindezt pedig átfogó, össztársadlmi célokat kitűző szellemben. " nyilatkozta Szkurka János a HP Magyarország Kft. üzletágigazgatója.

"A sanofi-aventis Európában élenjáró, az egészségügyben értéket teremtő vállalatként támogatni kívánja a szélessávú internet terjedését, mivel szélessávú internethez való hozzáférés elősegíti az e-Health - az elektronikus egészségüggyel kapcsolatos szolgáltatások - terjedését. Ezen komplex szolgáltatások hozzájárulnak a betegek életminőségének javításához és valódi hozzáadott értéket képviselnek. Célunk, hogy a Műhely munkájának támogatásával elősegítsük a költséghatékonyabb, magasabb szintű egészségügyi ellátást és az ahhoz való egyenlő hozzáférhetőséget." nyilatkozta a Rózsa Iván, Sanofi-Aventis kommunikációs igazgatója.

"A Magyar Telekom támogat minden olyan kezdeményezést, amely a magyar információs társadalom fejlesztését, a digitális szakadék felszámolását és a szélessávú internet-penetráció növelését szolgálja. A társaság ezért csatlakozott a Szélessáv Műhely munkájához, egy olyan fórumhoz, amely megítélése szerint jó lehetőséget teremt az érdekeltek számára közös gondolkodáshoz, ötleteik, javaslataik megvitatásához és álláspontjaik összehangolásához."

A Szélessáv Műhely az EU irányába is aktív tevékenységet folytat. Ennek eredménye az is, hogy részt vett a Szeptember 23-án Brüsszelben megrendezésre került Iparági Meghallgatáson, amelynek kiemelt célja volt, a hamarosan lezáruló, jövőbeli EU szintű infokommunikációs stratégia publikus egyeztetési folyamat legfontosabb irányainak felvázolása, véglegesítése.

Bóna Ákos, a Szélessáv Műhely nevében hozzászólásában kiemelte, hogy a jövőbeli stratégia implementációja csak akkor lehet sikeres, ha a meglévő infrastrukturális és tartalmi, motivációs gátakat párhuzamos kezeli, tehát csupán a szélessávú infrastruktúra fejlesztése önmagában nem vezet gazdasági növekedéshez a helyi piacok létrehozása, a kereslet megteremtése nélkül. Ehhez a felszólaláshoz csatlakozott a Skype európai igazgatója, illetve az Európai Szélessáv Portál képviselője is.

A Meghallgatás után Jean-Jacques Sahel, a Skype európai kormányzati igazgatója és Bóna Ákos megállapodtak a Skype hivatalos csatlakozásában.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu