Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Ezentúl két szóvivő a BKV-nál

2008.07.03


A BKV iránti megnövekedett érdeklődés miatt, ezentúl két szóvivő dolgozik a Közlekedési Társaságnál. Kiricsi Karola mellett július 1-jétől Szilágyi Károly is képviseli a céget. Az új szóvivő korábban a FigyelőNet nevű internetes újságnál dolgozott, és már 2005 óta rendszeresen foglalkozott a BKV ügyeivel.

Kiricsi Karola szerint kollégája nagy segítség lesz a kommunikációs iroda munkájában, újságírói rutinjára és teherbírására nagy szükség lesz ebben a pozícióban, hiszen volt olyan nap, amikor Karola 25 interjút adott.

Szilágyi Károly jogi és kommunikációs egyetemi tanulmányai alatt a Magyar Hírlapnál kezdett dolgozni. Ezután német és kanadai lapoknak tudósított, illetve az ENSZ és az EBESZ békefenntartó misszióiban is részt vett Boszniában és Koszovóban, illetve helyszíni riportokat írt Amerika és Afrika több országából.

Ezután a Független Médiaközpontban dolgozott, ahol újságírók továbbképzésével foglalkozott. Korábbi munkahelyén, a FigyelőNetnél 2005 óta dolgozott, ahol rovatvezető, illetve főmunkatárs volt.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Cég:BKV













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu