Partnerek


CMS, webshop, eCommerce, domain, hosting, SEO, SEM

Google Directory

Observer


NewsAgent


C-PRESS


Hirmutato


Hirlapom


Hirlapom





hírek személyre szabva

Napi sajtó


Hirlevél feliratkozás






Google
 


Kortárs művészetért díjat nyert a Pannon

2007.11.30




Az idén a Pannon nyerte el a Summa Artium Kortárs művészetért díját, mellyel a mobilszolgáltató kiemelkedő kultúratámogatói tevékenységét ismerték el. A díjat hagyományteremtő céllal azok elismerésére hozták létre, akik sokat tesznek a művészeti mecenatúra megerősödéséért és kiteljesedéséért.

„A neves szakértőkből álló zsűri döntése alapján az elismerést a Pannon a Magyar Nemzeti Galéria kitartó támogatásával és az acb Kortárs Művészeti Galéria felkarolásával érdemelte ki” – mondta Török András, az alapító Summa Artuim Kht. igazgatója november 29-én este a Mecénás Nap díjátadó gáláján.

„A kortárs képzőművészek otthonának támogatójaként megjelenve azt kívánjuk kifejezni, hogy számunkra fontos a tehetségek, az innováció támogatása, a kezdeményező kreativitás ösztönzése” – mondta Dr. Majorosi Emese, a Pannon sajtó- és információs igazgatója. A klasszikus és kortárs képzőművészeti értékek népszerűsítésének és terjesztésének újszerű módját választotta a Pannon tartalomszolgáltatásával is: a mobiltelefonok wap oldalán is elérhetőek és háttérképnek letölthetőek a galériák népszerű festményei.

A Pannon együttműködése a Magyar Nemzeti Galériával már tizenhárom éve tart. A jelentős összegű támogatásból képek restaurálására, műtárgyak vásárlására került sor, számos nagy kiállítás valósult meg, egészült ki tudományosan rendszerező katalógussal, monográfiával. A kulturális örökség ápolása mellett 2006 nyarától a kortárs képzőművészet mellett is elkötelezte magát a Pannon az acb Galéria főtámogatójaként. A néhány éve működő galéria portfoliója olyan műformákat is bátran bevállalt, amelyek a hazai terepen még újdonságnak hatottak: videókat, installációkat, objekteket, digitális printeket.

A kultúratámogatás a Pannon társadalmi felelősségvállalási programjának része.

Kapcsolódó weboldal

Sajtókapcsolat
Referens:Dr. Majorosi Emese
sajto@pannon.hu
+36 (20) 930-4000
Cég:Pannon













         
Kezdőlap    |    Cégismertetők    |    E-Sajttáj    |    Konferenciák    |    Kiállítások    |    Blogajánló    |    Kapcsolat

Rovatok:   Auto-motor  |  Belföld  |  Egészség  |  Gazdaság  |  IT  |  Környezetvédelem  |  Közlekedés  |  Kultúra  |  Média  |  Mobil  |  Sport  |  Távközlés

Sajttaj.hu © 2007-2024.   -   Sitemap    |   Médiaajánlat    |   Jognyilatkozat   


RSS   RSS


 freestat.hu mystat websas.hu
statgep.hu